Sertéspörkölt bográcsban recept
Hozzávalók:
- 1,5 kg sertéscomb
- 3 nagyobb fej vöröshagyma
- 3 púpos ek zsír
- 2 ek házi darált paprika
- 2 nagyobb paradicsom
- 1 tk őrölt pirospaprika
- 1 ek csemege paprikakrém
- 2 tk só
- 1 kk őrölt bors
Elkészítése:
A húst megmossuk, a zsíros részeket levágjuk (ha szeretjük, rajta hagyhatjuk), majd a húst apró kockákra vágjuk.
A zöldségeket megtisztítjuk, a vöröshagymát és a paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk.
A bográcsba tesszük a zsírt, felhevítjük és a vöröshagymát üvegesre pároljuk rajta. Rátesszük a lecsepegtetett húst és fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, a darált paprikát és a fűszereket. Annyi vizet öntünk rá, hogy a húst épp ellepje. Addig főzzük lefedve, amíg a hús megpuhul. Ha sok lég maradt még alatta, akkor fedő nélkül főzzük addig, amíg el nem fő.
Tipp:
Ma volt a meteorológiai tavasz első napja. Szépen sütött a nap, bár az árnyékban azért hűvös volt. Vendégeink voltak és az ebédet az udvaron, bográcsban készítettük. Míg a lányok az előkészületekben vettek részt, addig a fiúk ragadták magunkhoz a fakanalat. Bár a husi kicsit nehezen puhult meg, de a végeredmény egy nagyon finom, szaftos fogás lett, amihez sós vízben főtt krumplit kínáltunk és saját készítésű hordós savanyúságot.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »
Puha, illatos, házias – 10 mákos finomság, amit meg kell sütnöd
Ha szereted a mákot, ez a válogatás igazi kincsesbánya lesz számodra. Össze
Tovább olvasom »
Krémes, házias, illatos – 10 leves, amitől jobb kedved lesz
Amikor odakint fúj a szél és esik az eső, egy jó leves többet ér bármilyen
Tovább olvasom »
11 házi keksz, ami tökéletes egy csésze teához vagy kávéhoz
Ha unod már a klasszikus linzert, próbáld ki ezeket a különleges házi teasü
Tovább olvasom »
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »

