Paradicsomos -tejszínes hús recept
Hozzávalók:
- 6 szép hús (lehet sertés vagy csirke is)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 paradicsom
- 2-2 evőkanál vaj és olívaolaj
- 3-4 dl húslevesleves (leveskockából)
- 2-3 dl főzőtejszín
- őrölt bors
- só
Elkészítése:
A húst kiklopfoljuk. Sózzuk, frissen őrölt borssal megszórjuk és egy evőkanálnyi olvasztott vajjal kevert olajon a szeletek mindkét oldalát alaposan átsütjük, majd fedő alatt puhára főzzük úgy, hogy mindig csak annyi húslevest adunk hozzá, hogy oda ne égjen.
Amíg puhul a hús, egy másik edényben olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, jól összesütjük és felöntjük egy kevés húslével. Mire a paradicsom szétfő, a hús is megpuhul. Ha jól dolgoztunk, a serpenyőben kellemesen pirult, de szaftos hússzeletek lesznek, melyeket kiteszünk egy tálba és melegen tartunk.
A paradicsomos szaftot összeöntjük a hús alatt maradt szafttal, átturmixoljuk, hogy kellemes, sima mártást kapjunk, majd felöntjük főzőtejszínnel, ha kell sózzuk, borsozzuk és még egyszer átforraljuk.
Tálaláskor a mártást a húsra adagolva vagy külön mártásos tálban is kínálhatjuk.
Burgonyapürével, rizzsel, gnocchival is fejedelmi étel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

