Fokhagymás sertéssült zöldségekkel recept
Hozzávalók:
- 60 dkg sertéscomb
- 15 dkg bacon
- 1 ek kukoricaliszt
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 2-3 db lila hagyma
- 2 db sárgarépa
- 2 db paszternák
- 60 dkg krumpli
- só
- őrölt fehér bors
- zsálya
- rozmaring
- 3 dl marhahúsleves
- 3 ek olívaolaj
Elkészítése:
A húst vágjuk fel nagyobb kockákra. A zöldségeket karikázzuk fel vastagabbra, a krumplit vágjuk nagyobb kockákra, a hagymát pedig negyedeljük fel. A bacont vágjuk kisebb kockákra.
A feldarabolt zöldségeket enyhén sózzuk meg és keverjük össze.
A feldarabolt húst ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd hagyjuk egy kicsit állni.
Ezután szórjuk meg a kukoricaliszttel, majd forgassuk alaposan össze.
Egy wokba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd tegyük bele a húst, és néha megkeverve, süssük pirosra. Amikor már kezd színt kapni, keverjük hozzá a felkockázott bacont, és úgy süssük pirosra.
Az elősütött húst a zsiradékkal együtt tegyük bele egy tepsibe, és szórjuk meg az apróra vágott fokhagymával.
Az előzőleg feldarabolt zöldségeket helyezzük el a hús köré, majd ízlés szerint szórjuk meg a zsályával, és az egész rozmaringgal. Végül öntsük fel a marhahúslevessel, és fedjük le a tepsi fóliával.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 45 percig. Ezután vegyük le a fóliát, és süssük szép pirosra.
Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk mellé még salátát is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

