Saláta chilis kecskesajttal, dióval és körtével recept
Hozzávalók:
- 10 dkg krémes, lágy kecskesajt
- 5 dkg dió
- 1 kis fej jégsaláta
- 1 zamatos, érett, vilmoskörte
- 3 dkg hámozott sütőtök
- 1 kis csokor metélőhagyma
- 1 ek citrusos modenai balzsamecet
- ízlés szerint só
- frissen őrölt bors
- chili pehely
Elkészítése:
A diót száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, majd pár szem kivételével durvára törjük.
A jégsalátát jól megmossuk, lecsepegtetjük, majd egy tálba tépkedjük, vagy csíkokra vágjuk.
A körtét is megmossuk, négyfelé vágjuk, a magházát eltávolítva felszeleteljük.
A sütőtököt vékony csíkokra vágjuk.
A kecskesajtot villával összetörjük, ha nem elég sós, megsózzuk, és meghintjük egy-két tekerésnyi frissen őrölt borssal és chili pehellyel. Vizes kézzel apró golyókat formálunk belőle, és mindet meghempergetjük a durvára tört, pirított dióban.
A salátát összeállítjuk. A tálban levő jégsalátához adjuk a szeletelt körtét, a félretett diót, a sütőtök csíkokat és az apróra vágott metélőhagymát, majd az egészet óvatosan összeforgatjuk. Ízesítjük kevés sóval és borssal.
Tálaláskor a tányérra szedjük a salátát, ráhelyezzük a dióba forgatott kecskesajt golyókat, és meglocsoljuk egy kevés balzsamecettel.
A saláta chilis kecskesajttal, dióval és körtével kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 7 g
Szénhidrát: 7 g
Zsír: 12 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

