Túrós-epres rétes szivarok recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 csomag réteslap
- 250 g túró
- 1 tojás
- 1 ek búzadara
- 1/2 citrom reszelt héja
- 50 g kristály cukor
- 1/2 tk Bourbon vaníliás cukor
- 300 g eper
- 80 g olvasztott vaj
Sztori:
Gyorsan elkészülő desszertek és sütemények a kedvenceim, hiszen annyi mindent bele gondolhatunk egy-egy finomságba, és annak elkészítésébe, már csak meg kell valósítani.
Sokszor van, hogy felhalmozódnak a hűtőben az alap anyagok és mentő akcióként villám sütik, ételek születnek ez az eper-túró csúcstalálkozó, pont egy ilyen eset volt :D
Elkészítése:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd egy sütőedényt vajjal kikenünk.
A túrót szitán átpasszírozzuk, majd vaníliás cukorra és a citrom reszelt héjával ízesítjük. Hozzákeverjük a tojás sárgáját és a búzadarát. A tojás fehérjét a kristálycukorral és egy csipet sóval habbá verjük, majd óvatosan a túrós masszába forgatjuk.
Az epret alaposan megmossuk, lecsepegtetjük és pár szem kivételével apró darabokra vágjuk. Természetesen bármilyen gyümölcsöt használhatunk, akár befőttet is.
Egy konyharuhát egy kissé benedvesítünk, erre tesszük majd a réteslapokat. Olvasztott vajjal lekenünk egy lapot, megkenjük a túrótöltelékkel úgy, hogy a két szélén 1-1 üres sáv maradjon. Megszórjuk eperdarabkákkal, majd óvatosan feltekerjük és a sütőedénybe helyezzük. Így járunk el a többi réteslappal is, addig amíg a túró el nem fogy.
A tésztarudak tetejét olvasztott vajjal lekenjük és forró sütőbe tolva, ropogósra sütjük. Porcukorral megszórjuk és eperdarabokkal díszítjük.
Tejszínhabot, vanília sodót, vagy vanília fagyit kínálhatunk mellé.
Kötényeket felkötni! Alkossatok finomakat :D
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

