Egy tésztából több süti recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 65dkg liszt, a nyújtáshoz kb 10dkg
- két evőkanál cukor
- egy teáskanál só
- kettő csomag szárított élesztő
- öt evőkanál étolaj
- kettő
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSsárgája(kenéshez) - négy dl langyos víz
- kakaó
- kókusz
- csokoládé
Elkészítése:
A tésztához először összekeverjük a száraz hozzávalókat, liszt, cukor, só, élesztő. Utána hozzáadjuk az olajat és a langyos vizet. Jól kidolgozzuk a tésztát, hogy könnyen dolgozhassunk vele. Öt percig pihentetjük. Addig a kakaót összekeverjük a cukorral, a tojásfehérjéket egy csipet sóval és négy evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük óvatosan a kókusz reszeléket. A csoki lehet táblás töltött vagy bármilyen. Én meggyes krémmel töltöttet használtam. Két kockánként eltördeltem. A pihentetés után a tésztát háromfelé osztjuk. A csigához négyszögűre nyújtjuk a tésztát, ha kész egy kis étolajjal megkenjük, egyenletesen elszórjuk a kakaót. Utána feltekerjük, mint a kalácsot, de egy kicsit szorosabban, és késsel hüvelykujjnyi szeletekre vágjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, de ne sűrűn, mert még pihentetjük és sütés közben is még dagadni fognak. Tízperc pihentetés után megkenjük a tetejét a tojássárgával előmelegített sütőben tizenöt percig sütjük közepes lángon. A csokishoz kör alakúra nyújtunk,8 cikkre vágjuk a kört, mint a pizzaszelet. A csokit a széles végébe rakjuk, majd feltekerjük, mint a kiflit. Ezt is tíz percig pihentetjük, majd megkenjük a tojással és sütőbe tesszük tizenöt percre. A rúdhoz tíz cm szélesre harminc cm hosszúra nyújtjuk, a szélétől két cm-re ráhalmozzuk a kókuszt, majd ráhajtjuk, a tésztát szélét összenyomjuk, lehet fonni, csigává tekerni, vagy egyenesen hagyni. Tíz perc pihenő, megkenjük sütőbe tesszük tizenöt percig. Ha kisültek porcukorral megszórva tálaljuk. Nagyon finom a gyerekeim és a barátaik szerint!
Sztori: Amikor először készítettem el, mire az utolsó adag kisült már el is fogyott az első két tepsivel. Meg sem várták, hogy kihűljön. Kénytelen voltam újabb adagot csinálni, mert vendégeket vártunk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

