Gyökérkenyér recept
Hozzávalók:
2 db kenyérhez:
- 50 dkg liszt
- 2,5 dkg friss élesztő
- 4 dl víz (langyos)
- 2 dkg cukor
- 2 dkg só
Elkészítése:
2 dl langyos vízhez keverjük hozzá a cukrot, és morzsoljuk bele az élesztőt. Ezután keverjünk hozzá annyi lisztet, hogy sűrűbb, palacsintatészta állaga legyen. A tetejére szórjunk még egy kevés lisztet, és letakarva meleg helyen hagyjuk duplájára nőni.
A megmaradt liszthez adjuk hozzá a sót, majd a megkelt kovászt, és a maradék vizet is, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (Ha nagyon ragadna, adjunk még hozzá lisztet.) Lefedve, langyos helyen kelesszük a kétszeresére (kb. 1 óra alatt).
A megkelt tésztát lisztezett felületre téve nyújtsuk ki kb. 1 cm-es vastagságúra. A tészta alsó felét hajtsuk be a közepéig, majd hajtsuk rá a felső részét.
Éles késsel vágjuk ketté, majd takarjuk le, és szobahőmérsékleten hagyjuk még kb. 20 percet kelni.
Újra nyútjsuk ki, és újra hajtsuk három rétegbe (ugyanúgy), majd letakarva ismét 20 percet hagyjuk pihenni. Összesen 3x nyújtsuk ki és hajtogassuk, illetve pihentessük.
A 3. pihenés után csavarjuk meg mindkét tésztát többször is, majd helyezzük sütőpapírral fedett tepsire, és spricceljük meg vízzel. Fedjük le egy konyharuhával, és kelesszük újabb 20 percig, majd még egyszer spricceljük le vékonyan vízzel a tésztát, mielőtt betennénk a sütőbe. (A vizet ecsettel is rákenhetjük.)
A sütőbe helyezzünk be egy kisebb edénybe vizet, majd a sütőt melegítsük fel 220 fokra. A kenyereket 20 percig süssük a forró sütőben, majd vegyük le hőfokot 200 fokra, és süssük még 20 percig, hogy a kenyerek szép pirosra süljenek. (Én gőzös sütőben, légkeverésnél 160 fokon sütöttem 40 percig.)
A sütőből kivéve helyezzük rácsra a kenyereket, és hagyjuk teljesen kihűlni. A héja ropogós, a bélzete pedig puha, foszlós.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

