Sárgabarackos gombóc recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
A tésztához:
- 500 g burgonya
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 evőkanál puha vaj
- csipet só
- 20 dkg liszt
A töltelékhez:
- 12 szem apró sárgabarack
- barna nádcukor
- vaj
- zsemlemorzsa
Elkészítése:
Kevés vajat forrósítunk és zsemlemorzsát pirítunk rajta, majd félretesszük. Kevés fahéjjal ízesítjük.
A burgonyát felaprítjuk, majd addig mossuk, míg a víz tiszta nem marad rajta. Ezután feltesszük főni. Addig főzzük, míg teljesen át nem fő, azaz puha nem lesz. Lehűtjük, a héját lehúzzuk róla.
Míg a burgonya fő, a sárgabarackokat óvatosan felnyitjuk. Kivesszük a magot és 1 teáskanál barna cukrot teszünk a mag helyére.
A burgonyát még melegen összetörjük egy burgonyatörővel. A burgonyához adjuk a tojást, vajat, sót, lisztet, majd egy fakanál segítségével alaposan összedolgozzuk a masszát. A masszát kivesszük lisztes asztalra és lisztes kézzel kissé átgyúrjuk.
1 cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. 6 cm-es négyzetekre vágjuk a kinyújtott tésztát, a barackokat alaposan a négyzetekbe csomagoljuk. 12-13 db lesz.
Csipet sóval ízesített forrásban lévő vízbe tesszük a gombócokat és addig főzzük őket, míg fel nem jönnek a víz színére. Ha feljöttek, kiszedjük őket 2-3 perc múlva a vízből és a korábban megpirított, ízesített zsemlemorzsába forgatjuk őket. A kész gombócokat cukrozzuk. Én barna cukorral szórtam meg.
Tipp:
Nagy múltja van nálunk a gombóckészítésnek, bizony sokat kellett tanulnom, mire jó gombócot tudtam készíteni. A titok a burgonyában rejlik.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »


