Fenyőfa recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2-2,5 dl tej+ valamennyi a kenéshez
- 3 dkg margarin
- 3 ek cukor
- 1 kk só
- 1 csomag szárított élesztő
- kevés olaj a kenéshez
- Nutella vagy csoki krém, esetleg kakaópor-porcukor keveréke
Elkészítése
Az átszitált liszt közepébe mélyedést készítünk. Beletesszük az élesztőt, a cukrot a sót, majd a felvert tojásokat. Ezután a langyos tejet és az olvasztott, de kissé meghűlt margarint is hozzáadjuk.
Amennyiben szeretnénk megszínezni, akkor a színezőt is adjuk hozzá. Folyékonyból fél üveggel ment bele. Jól gyúrjuk össze, kissé dagasztó mozdulatokkal, persze olyan intenzíven nem kell, mint más tészta esetén. Meleg helyen, letakarva kelesszük meg.
Amikor megkelt, osszuk 3 részre. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki egyenként, tegyük sütőpapírra vagy sütőpapiros tepsibe az első tészta réteget. Kenjük le nagyon vékonyan olajjal, majd a nutellával, a következő rétegnél szintén így járjunk el. A 3. lappal zárjuk a sort.
A tésztát éles késsel fenyő formára vágjuk. Nyújtófával, fakanállal vagy akár vonalzó segítségével beállíthatjuk az arányokat. Amikor ez megvolt, késsel ágakat vágunk, azaz csíkozunk, amikor elvágjuk az ág egyik felét, a kést halványan húzzuk végig a közepén is, át a másik felére, anélkül, h. ott is átvágnánk a tésztát, így egyforma csíkokat tudunk majd vágni a szemközti oldallal.
Ha ez is megvolt az ágakon csavarunk, amennyit csak tudunk a csúcsa felé forgatva azokat.
Ezután tejjel lekenjük, 10-15 percet pihentetjük meleg helyen, majd előmelegített sütőben, 175C°-on kb. 30 perc alatt készre sütjük. Sütőfüggő lehet, ne égjen meg az alja! Sütés közben még lekenhető egyszer kevés tejjel.
Melegen porcukrozzuk, ha van kedvünk kicsit feldíszítjük! ;)
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Hogyan válasszunk parfümöt a mindennapokra és különleges alkalmakra? (x)
Egyetlen Lattafa illat nem lehet ugyanúgy megfelelő az edzőteremben, mint e
Tovább olvasom »
9 világbajnok bukta recept hétvégére
A bukta az a klasszikus sütemény, amihez rengeteg emlék kötődik: a puha, ke
Tovább olvasom »
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »

