DNK, avagy dagasztás nélküli kenyér recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 50 dkg kenyérliszt (BL 80)
- 2 kk só
- 2 dkg friss élesztő
- 4 dl langyos víz
Elkészítése:
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, az élesztőt belemorzsoljuk, majd ráöntjük a langyos vizet. Egy fakanállal alaposan összeforgatjuk. Lefedve, a konyhapulton 12 órát hagyjuk pihenni.
Ezután lisztes kézzel elkezdjük az edényben átforgatni, közben az edény falát is meghintjük liszttel. Hagyjuk további 30 percet kelni.
Addig előmelegítjük a sütőt 250 fokra (nálam ez a maximum) benne a sütésre előkészített jénaival együtt. Ha letelt a fél óra és a sütő elérte a hőfokot, a jénait kiemeljük a sütőből, kikenjük vékonyan olajjal, meghintjük liszttel és belefordítjuk a tésztát. Ráfordítjuk a jénai tetejét.
A sütőbe helyezve 10 percet sütjük alul-felül sütéssel a maximum hőfokon, majd csökkentjük 200 fokra a hőmérsékletet.
Amikor betesszük a kenyeret a sütőbe, egy vízzel teli tálkát is helyezünk a sütő aljába. 35 perc után eltávolítjuk a jénai fedelét és további 15 percet még sütjük.
Legvégül óvatosan kiemeljük a kenyeret a tálból és rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
A dnk, avagy dagasztás nélküli kenyér kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 6 g
Szénhidrát: 40 g
Zsír: 0,6 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »