Paszternákkrémleves tejszínes petrezselyemmel recept

Hozzávalók:
Leveshez:
- 40 dkg paszternák
- 1 vöröshagyma
- 2,5 dl tej
- 3 dl víz
- só
- őrölt bors
- 2 babérlevél
- 1 húsleveskocka
- szerecsendió
- 2 ek olívaolaj
Tejszínes petrezselyemhez:
- 1 csokor petrezselyemzöld
- 0,5 dl tejszín
- csipet só
Elkészítése:
A paszternákot és a vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
Egy edényben hevítsük fel az olajat, majd kezdjük el a vöröshagymát párolni. Amikor már üvegesre párolódott, adjunk hozzá 30 dkg kockára felvágott paszternákot, és pár percig kevergetve pirítsuk.
Ezután öntsük fel a tejjel és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, tegyük bele a leveskockát és a babérlevelet. Forraljuk fel, majd lassú tűzön főzzük puhára a paszternákot.
Amikor a paszternák már teljesen megpuhult, vegyük le a tűzről, és vegyük ki a babérlevelet. Ezután botmixerrel pépesítsük a levest.
Ameddig a leves elkészül, a maradék 10 dkg apró kockákra vágott paszternákot enyhén sós vízbe pár perc alatt főzzük puhára, majd szűrjük le, és hűtsük ki.
Ezután 1 ek olívaolajat forrósítsunk fel, majd adjuk hozzá a teljesen kihűlt paszternákkockákat, és pirítsuk meg szép pirosra.
A petrezselyemzöldet tegyük bele enyhén sós, forrásba lévő vízbe, és főzzük 1-2 percig. Szűrjük le, hideg vízzel öblítsük le, majd alaposan csepegtessük le. (Én kézzel kicsit kinyomkodtam belőle a felesleges vizet.)
A teljesen lecsepegtetett petrezselyemzöldet ezután tegyük bele a turmixgépbe, öntsük hozzá a felforrósított tejszínt, és ízlés szerint sózzuk. Végül turmixoljuk pépesre. (Ha szükséges, akkor több tejszínt is önthetünk hozzá, de vigyázzunk, nehogy túl híg legyen)
Tálaláskor a leves tetejére kanalazzuk rá a tejszínes-petrezselymet, és szórjuk meg a pirított paszternákkal.
A paszternákkrémleves tejszínes petrezselyemmel kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 2 g
Szénhidrát: 6 g
Zsír: 4 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 mennyei tejberizses és rizspudingos desszert – klasszikustól a különlegesig
A tejberizs az a desszert, amit gyerekkorunk óta szeretünk – most viszont ú
Tovább olvasom »
12 szaftos sertésétel, amit a család minden tagja imádni fog
Ha valami igazán tartalmas, szaftos és magyaros fogásra vágysz, akkor ezek
Tovább olvasom »
Pohárkrémek és réteges desszertek – egyszerűen elképesztő ízek
Ha gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz, ne keresgélj tov
Tovább olvasom »
Tésztareceptek húsimádóknak és zöldségrajongóknak – válogass kedvedre!
Létezik olyan, aki ne szeretné a tésztát? Krémes, szaftos, sajtos, zöldsége
Tovább olvasom »
Imádjuk a cukkinit! Íme 10 ellenállhatatlan recept
Ha van egy jó cukkinid, már csak a recept kell hozzá! Ezek a változatos, fi
Tovább olvasom »
Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »