Brokkolikrémleves recept

Hozzávalók:
- 50 dkg brokkoli
- 1 nagyobb krumpli
- 1 db vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2-3 dkg margarin
- 1 ek olívaolaj
- 2 db húsleveskocka
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- 1 ek mustár
- 2 dl tejföl
Elkészítése:
A brokkolit szedjük rózsáira, a krumpli pucoljuk meg és vágjuk fel kisebb kockákra, a vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra.
Hevítsük fel a margarint és az olajat, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva a rózsáira szedett brokkolit, és a kockára vágott krumplit.
Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Ezután ízlés szerint fűszerezzük, majd főzzük puhára.
A puhára főtt zöldségeket botmixerrel pépesítsük, majd tegyük vissza tűzre.
A tejfölt keverjük simára a mustárral, majd állandó keverés mellett csorgassuk a levesbe. Ezután forraljuk ki, és pár percig még főzzük.
Közben készítsük el a sajtos pirítóst. Én félbevágtam a zsemléket, majd melegszendvics sütőbe pirosra, ropogósra sütöttem. Amikor elkészült megszórtam reszelt sajttal, amely szépen ráolvadt.
Tálaláskor a krémlevest csepegtessük meg olívaolajjal, és a sajtos pirítóssal kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »