Bazsalikomos cukkinikrémlaves, cukkini chips-szel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 3 nagyobb cukkini (nem tökszerű, de nem is az a vékonyka), úgy kb. 1 kg-nyi
- 2 vékony, kicsi cukkini
- 2 közepes fej hagyma
- 3 szem krumpli
- 3 liter zöldségleves (akár kockából)
- 1 evőkanál vaj
- 2 evőkanál olívaolaj
- fokhagyma
- só
- bors
- szárított bazsalikom
- ha van, friss bazsalikom is
- 0,5 liter joghurt
- 2 teáskanál étkezési keményítő
Elkészítése:
A hagymát feldaraboltam, a vaj és az olaj keverékén pároltam, hozzáadtam a fokhagymát, tekertem rá borsot, megszórtam szárított bazsalikommal, rátettem a felkockázott cukkinit és krumplit, átkavargattam, felöntöttem a zöldséglével, és szép lassan forraltam.
Amíg a leves főtt, elkészítettem a levesbetétet. Vékony szeletekre vágtam a kisebb cukkiniket és sorba rakosgattam egy sütőpapírral kibélelt tepsire.
Egy ecsettel kevés olívaolajat kentem rájuk, majd megszórtam őrölt borssal (mármint, ráőröltem színesborsot), és pár perc alatt meggrilleztem. Átforgattam mindegyik szeletet, újra olaj, bors, grillezés, majd félrettettem.
Amikor megfőtt a leves, beleöntöttem az étkezési keményítővel elkevert joghurtot, botmixerrel pépesítettem, visszatettem a tűzhelyre és rottyantottam rajta egyet, azután elzártam a tüzet.
Egy kis csokor bazsalikomot hozott az uram a kertből, amit felaprítottam, és belekevertem a levesbe.
Forrón kimeregettük a tányérjainkba, a tetejére rászórtuk a grillezett cukkini szeleteket.
Tipp:
Szeretem a krémleveseket. Bele minden a fazékba – csak úgy tessék-lássék alapon darabolva -, aztán, ha megfőtt, akkor pár másodperces trutymákolás, meg egy kis valami belevaló, amitől nincs az az érzése az embernek, hogy smoothie (ha chips, akkor smoothie, semmi turmix) van a tányérjában.
Pont az ilyen kényelmes háziasszonyoknak való, mint én vagyok.
Természetesen a cukkini karikák serpenyőben is megsüthetők!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.20. Péntek
A pénteki menüben laktató, házias fogások kapnak helyet. A göcseji gombócle
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »

