Bundás alma recept

Hozzávalók:
- 3 nagyobb alma
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1,5 dl tej
- 1 dl víz (szénsavmentes)
- csipet só
- 1 késhegynyi sütőpor
- 10-12 dkg liszt
- 1 tkcukor
- kb 2 dl olaj a sütéshez
- tálaláshoz 2 ek porcukor és 1 kk őrölt fahéj
Elkészítése:
Azzal kezdjük, hogy az alma és az olaj kivételével a hozzávalókból sűrű palacsintatésztát keverünk. Lehet, hogy a lisztből kicsit több kell majd, a lényeg, hogy “masszívabb” legyen a tészta, mint amikor sima palacsintát sütünk. Ha készen van, tegyük félre pár percre pihenni.
Közben mossuk és hámozzuk meg az almákat, szúrjuk ki a megfelelő eszközzel a magházat a közepéről, majd vágjuk egy centis szeletekre a gyümölcsöt.
Melegítsük fel az olajat. Ha már elég meleg, de nem forró, akkor az almaszeletekből párat mártsunk a masszába, és óvatosan tegyük az olajba. Arra figyeljünk, hogy a sütőpor miatt kicsit meg fog nőni rajtuk a bunda, nem kellene, hogy összesüljenek a karikák. Közepes lángnál ne süssük nagyobbon, mert nem csak az a célunk, hogy a bunda barna legyen, hanem szeretnénk, ha az almák is puhulnának alatta egy kicsit.
Amikor már mindkét oldaluk szép szint kap és a villa is könnyen beleszalad, szedjük papírtörlőre az alaposan lecsepegtetett bundás almákat, hogy a felesleges olajat legyen ami felszívja.
Utána mehetnek tányérra, ahol megszórjuk őket pici fahéjas porcukorral.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »