Rántott újhagyma recept
Hozzávalók:
- 2 nagy marék újhagyma (kb. 18 szál)
- 10 dkg liszt
- 2 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 20 dkg zsemlemorzsa
- 5-6 dl olaj a sütéshez
- só
Elkészítése:
Három tálkát készítünk elő. Az elsőbe a lisztet szórjuk, a másodikban a tojásokat egy villával kicsit felverjük, a harmadikba a zsemlemorzsát hintjük.
Az újhagymákat megtisztítjuk, és a zöld szárukat eltávolítjuk. Megmossuk, és vizesen először a lisztben forgatjuk meg, majd a tojásban, végül a morzsában.
Olajat forrósítunk. Ha már kellőképpen meleg, a hagymákat szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőre téve hagyjuk a felesleges olajat elszivárogni, és azonnal meghintjük sóval.
Tipp:
Gyönyörű újhagymák sorakoznak a kertben, ki is használjuk ezt az időszakot és amihez csak lehet, fogyasztjuk. Tegnap délután rántott krumplit készítettem uzsonnára és eszembe jutott, hogy miért ne próbálnám meg az újhagymát is bundába bújtatni. Kísérletképpen két maréknyi zöldséget sütöttem. Nagyon ízlett, kívül ropogott, belül puha volt. Fokhagymás tejfölbe mártogattuk.
Természetesen ez nem egy olyan étel, amivel teletömhetjük a pocakunkat, de egy kis ínyencségnek megéri elkészíteni, ha az ember lánya vagy fia épp valami rántott zöldséget, vagy húst tervez.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »


