Vadlazac, csípős mustáros narancsmártással recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 szelet lazacfilé (400 g)
- só, frissen őrölt bors
- 1 citrom leve
- kevés olíva olaj a pácoláshoz
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb chili, vagy kiskanálnyi szárított chili pehely. (ha valaki nem szereti csípősen elhagyható)
- 2 db narancs
- 1 evőkanál mustár
- 0,5 dl száraz fehérbor
- 2 dl alaplé
- kevés olíva olaj a sütéshez
Elkészítése:
Ha fagyasztott lazacfilét használunk kiolvasztjuk, majd lecsepegtetjük. Ha előhűtött friss lazacot, erre nincs szükség.
A bőr nélküli szálkamentes lazacszeleteket durva szemű tengeri sóval, és frissen őrölt borssal mindkét oldalon enyhén bedörzsöljük, egy citrom levét rácsorgatjuk, valamint kevés extra szűz olíva olajjal is vigyázva bedörzsölve, zárt edényben legalább két órára, de jobb, ha egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Sütés előtt papírtörlővel leitatjuk, majd kevés olajon mindkét oldalát 3-3 percig sütjük. a serpenyőbe 2-3 gerezd kés lapjával szétnyomott fokhagymát is teszünk. Vigyázzunk, ne süssük túl, mert a lazac gumiszerűvé válik, és jelentősen csökken élvezeti értéke! Ha ujjunk nyomására puha, ruganyos a lazac, akkor megsült.
A lazacszeleteket papírtörlőre szedjük, és letakarjuk. A serpenyőben maradt kevés olajra, és a megpárolódott fokhagymára kevés bort öntünk, majd 2 meghámozott apróra darabolt narancsot, és egy kisebb chilit, vagy kevés chili pelyhet adunk hozzá.
Mustárt, és hús, vagy csont alaplét öntünk a serpenyőbe, majd összeforraljuk addig, hogy a mártás besűrűsödjön.
Főtt rizzsel, salátával tálaljuk a lazac szeletet, a narancsmártással.
Tipp:
A vadlazac az egyik legegészségesebb halféle. A lazachús színezőanyaga az astaxantin az immunrendszer aktivitását jelentősen növeli, a húsban lévő omega-3 zsírsav jótékony hatással bír a szív, érrendszeri problémákra, kitűnő gyulladáscsökkentő.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »
Karácsonyi köretötletek: 16 biztos választás az ünnepi asztalra
A karácsonyi főételek mellett a köreteknek is fontos szerep jut az ünnepi a
Tovább olvasom »
12 karácsonyi aprósüti, ami meghitté varázsolja az ünnepet
A karácsonyi hangulatot nemcsak a díszek és a fények, hanem az édes illatok
Tovább olvasom »
Konyhai üveg hátfalak: a praktikus megoldás, ha sokat főzöl (x)
A konyhai üveg hátfalak egyre népszerűbbek azok körében, akik sokat főznek,
Tovább olvasom »
Mit sütnek ma legszívesebben a magyarok karácsonykor? – Több mint 1000 komment alapján
Minden évben felmerül a kérdés: mi kerüljön az ünnepi asztalra? Hiába a ren
Tovább olvasom »

