Sült harcsafilé kapros-juhtúrós mártással recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 2 szelet afrikai harcsafilé
- zöld fűszeres vaj
- sült hal fűszerkeverék
A mártáshoz:
- 1 kocka juhtúró (125g)
- 1 kis doboz főzőtejszín
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só, bors, turbolya, kapor
- trikolor paprika apróra vágva
- kevés vaj
Elkészítése:
A halakat megmosom, nagyobb darabokra vágom és megszárítom. Megszórom a fűszerkeverékkel. (nem mindig ragaszkodom a kész fűszerkeverékekhez, de a halas nagyon finom, így gyakran használom). Legalább 10 percig hagyom még állni, addig a fűszerek szépen beépülnek a húsba. :)
Serpenyőben a vajat felhevítem. Készülhet sima vajjal is, de én szeretem a grill vajakat, lehet többfélét is vásárolni. A halakat minden oldalukon néhány percig sütöm. Egy jénai tálat veszek amibe átteszem a húsokat, és a visszamaradt zsiradékkal meglocsolom. Mehet is az előmelegített sütőbe, ahol 180 fokon nagyjából 10-15 percig még sütöm.
a mártás elkészítése: Egy serpenyőben vajat hevítek, megdinsztelem a préselt fokhagymát, majd hozzáadom a juhtúrót. Kézi habverő segítségével simára keverem. Hozzáöntöm a tejszínt és fűszerezem. A sóval csínján bánjunk, mert a juhtúró ízében amúgy is igen intenzív. Néhány percig kell csak főzni, amíg a tejszín besűrűsödik. Mehet bele a kapor és az apróra vágott paprika (elhagyható) is. Még forrón tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »


