Harcsapaprikás recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 4 harcsaszelet, vagy harcsafilé
- paradicsom
- zöldpaprika
- fokhagyma
- vöröshagyma
- füstölt szalonna, vagy sonka
- liszt
- őrölt pirospaprika
- olaj
Elkészítése:
A harcsaszeleteket fokhagymás, fűszeres (só, bors) olajba forgatjuk, belisztezzük mindkét oldalát. A szeleteket egy serpenyőben kevés, forró olajon megpirítjuk mindkét oldalán. Épp csak annyira, hogy szép barna, ropogós réteg képződjön az oldalain, majd félretesszük lecsöpögni.
A hagymát, paprikát, paradicsomot, fokhagymát, füstölt szalonnát apróra vágjuk. A szalonnát zsírjára sütjük, a hagymát és fokhagymát megpároljuk rajta. Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot és a paprikát, adunk hozzá 2-3 kiskanál őrölt pirospaprikát, sót, borsot, fél pohár vizet, és az egészet egy lágy, puha pörkölt alappá főzzük.
Amikor a zöldségek megpárolódtak, adunk hozzá 2 evőkanál tejfölt, és krémes állagúra főzzük a mártást. A sűrűségét csirke alaplével, vagy vízzel szabályozhatjuk. Amikor kellő sűrűségű a mártásunk, óvatosan belehelyezzük a halszeleteket, hogy a mártás ellepje a halat, és kb. 5 percig főzzük a mártással.
Tipp:
A halnak nem kell sok idő a puhuláshoz, vigyázni kell, hogy egyben maradjanak a halszeletek. Juhtúróval és tejföllel kevert nokedlivel, gnocchival (krumpli galuska), vagy főtt tésztával tálaljuk. A juhtúró, savanyú, sós gomolya, vagy márványsajt is jót tesz az összhatásnak!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »
Főszerepben a szilva: 10 recept a házias gombócoktól a clafoutisig
A szilva nemcsak frissen fogyasztva igazi csemege, hanem számtalan sütemény
Tovább olvasom »