Halas felfújt recept
Hozzávalók:
4 adaghoz:
- 20 dkg afrikai harcsafilé
- 1 vöröshagyma
- 5 dkg vaj
- 1 ek liszt
- 2-3 dl tej
- sajt
- 1-1,5 dl tejszín
- só
- őrölt bors
- vaj
- zsemlemorzsa
Elkészítése:
A vöröshagymát megpucoljuk, és apróra felvágjuk. A filézett halszeletet kisebb darabokra felvágjuk.
A nagyobb szuflé formákat vastagon kikenjük vajjal, majd megszórjuk zsemlemorzsával.
Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, majd hozzáadjuk az apróra felvágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Ezután megszórni a liszttel, és pár pillanatig kevergetve pirítjuk, majd állandó keverés mellett hozzáöntjük a tejet, és kézi habverővel simára keverjük, kicsit kiforraljuk.
Az így elkészített besamelmártásba beletesszük a kisebb darabokra felvágott halat, majd ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk őrölt borssal. Ezután szép lassan, néha megkeverve, pár percig főzzük.
Az elkészült halas mártást ezután belekanalazzuk a kivajazott, zsemlemorzsával megszórt formákba.
Mindegyik tetejére 2-3 ek tejszínt kanalazunk, majd megszórjuk reszelt sajttal.
A megtöltött formákat ezután egy tepsire helyezzük, majd előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütjük. (Én légkeverés 150 fokon sütöttem szép pirosra.)
A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd a formákban tálaljuk.
A halas felfújt kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 9 g
Szénhidrát: 6 g
Zsír: 14 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »

