Fűszere halfilé, sokborsos mártással recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- Bármilyen filézett hal vagy akár szálkamentes egész hal is megfelel , mint pl. a hekk
- kész halfűszer
- olaj
- kevés víz
Mártás:
- 200 ml főzőtejszín
- 1 ek. citromlé
- só
- 1 kk cukor
- fehérbors
- színes bors
- 1 ek. mustár
- 2 csapott ek étkezési keményítő
Elkészítése:
A halat 1-2 órával az elkészítése előtt előkészítjük. Ha fagyasztott, a jeget meleg vízzel leöblítjük. Beirdaljuk és bedörzsöljük a halas fűszerkeverékkel, majd állni hagyjuk.
Én karikázott, zsenge cukkinit is tettem mellé kísérőként, szintén a halas fűszerrel ízesítve.
Kevés olajjal meglocsoljuk, nagyon kevés vizet is teszünk alá, hisz a hal hamar elkészül és betesszük a sütőbe.
Mártás:
Egy kevés tejszínben kikeverjük a keményítőt, a többi tejszínt feltesszük főni a citromlével, ízlés szerinti sóval és a borsokkal, illetve a mustárral és a kevés cukorral.
Mikor már forrni kezd belekeverjük a keményítős tejszínt, összekeverjük és 1-2 perc múlva elzárjuk.
Közben ránézünk a halra és, ha már szépen pirul és puha is, akkor készen van.
Burgonyakrokett és a mártásunk kíséretében tálaljuk, ezen egyszerű fogásunkat!
Tipp:
Nem feltétlenül csak a bonyolult ételekkel szerezhetünk örömet családunknak!
Időhiányban szenvedő háziasszonyok vagy, akik csak szimplán szeretnének inkább a családjukkal lenni a konyhában töltött idő helyett is készíthetnek ízletes fogásokat!
Nagyon egyszerű és gyors halétel egy kis cukkinivel karöltve, mely ezenfelül egészséges is!
A kész halfűszer használatával pedig könnyű a dolgunk, hogy hamar asztalra kerüljön az ételünk! ;)
Kislányomnak a cukkini annyira bejött a halas fűszerrel, hogy abból még egy adagot kellett sütnöm még frissiben. :)
Tipp: ha marad mártás, mikor már a hal csak emlék, cukor és majonéz hozzáadásával könnyedén tartárrá alakítható más típusú húsok mellé!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »

