Fekete harcsa tejfölös-zöldséges szószban recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 50 dkg fekete harcsa
- 1 nagy vöröshagyma
- 3 dl fehérbor
- 3 dl víz
- 3 dl tejföl
- 1 ek liszt
- 1/2 kg mexikói zöldségkeverék
- só
- őrölt bors
- 1/2 mk szerecsendió
- 1 db zöldségleves kocka
- 2 ek olaj
Elkészítése:
A harcsát mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel, majd tegyük félre. (én kisebb kockákra vágtam fel)
A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd a felhevített olajon pároljuk üvegesre. Ezután öntsük fel a borral, és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a leveskockát és a szerecsendiót. Forraljuk fel, majd a lángot mérsékelve főzzük puhára.
Amikor a hagyma már teljesen megpuhult, szűrjük át egy szűrőn, majd a a visszamaradt hagymát, kanállal passzírozzuk át. (én a hagymának kb. a 3/4 részét passzíroztam bele a lébe) Ezután a hagymás-levet tegyük vissza a tűzre, és forraljuk fel.
A tejfölt keverjük simára a liszttel, és egy kevés főzőlével, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a forrásban lévő hagymás léhez. Ezután kevergetve, addig főzzük még kezd besűrűsödni. Ekkor tegyük bele a feldarabolt harcsát, majd keverjük alaposan össze, és főzzük kb. 10 percig. (először elég sűrű lesz a lisztes habarástól, de a hal enged pár perc után annyi levet, hogy egy szószos állagot kapunk)
Közben a mexikói zöldségkeveréket lefedett jénaiban, közepes fokozaton pároljuk a mikróban puhára. Ízlés szerint enyhén sós vízben is puhára főzhetjük.
Amikor a harcsa már megfőtt, öntsük bele a szószba az előzőleg lecsepegtetett zöldségkeveréket is. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd szép lassan rotyogtassuk még 2-3 percig.
Tálaláskor ízlés szerinti körettel tálaljuk. Én rizst készítettem hozzá, de krumplipürével, tésztával is finom.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »