“Orzotto” vajas-barna csiperkével… recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 25 dkg hántolt árpa(gersli)
- 2 ek olíva olaj
- 25 dkg barna csiperke
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 10 dkg bacon szalonna
- 1,2 l zöldség alaplé
- Só, őrölt bors
- 10 dkg juhtúró
- egy csokor petrezselyem
- 5 dkg vaj
Elkészítése:
Az árpa gyöngyöt alaposan megmossuk és lecsepegtetjük. Olíva olajon üvegesre pároljuk az apró kockára vágott vöröshagymát. A bacont vékony csíkokra vágjuk, a gomba 3/4 részét felszeleteljük és a hagymás alaphoz
keverjük. Gerslit is hozzá öntjük és a meleg zöldség alapléből 1-2 merőkanálnyit hozzá merünk.
Szép lassan, időnként megkeverve, megvárjuk amíg elfő az alaplé, majd fokozatosan adagolva merítünk belőle még az ételhez, amíg el nem fogy.
Az utolsó merőkanálnyi alaplé után bele morzsoljuk a juhtúrót is, amivel megadjuk a kellő krémes állagot. Ha szükséges még sózzuk, borsozzuk az elkészült ételt. Mindeközben a félretett gombát felszeleteljük és egy serpenyőben felhevített vajon kissé megpároljuk és apróra vágott petrezselyemmel szórjuk.
Tálalásnál az elkészült étel tetejére halmozzuk, és azon melegében fogyasztjuk.
A gersli nagy előnye a rizottó rizzsel ellentétben, hogy nem tudjuk szétfőzni. Nagyon ízletes, letisztult étel a gomba földes jegyeivel bolondítva. Rendkívül tápláló étel, csak ajánlani tudom kipróbálását.
Kötényeket felkötni! Alkossatok finomakat :D
Tipp:
A “gersli” rendkívül sokoldalúan felhasználható gabona féle. Hántolt és méret szerint osztályozott árpa.
“A honfoglalás kori magyar konyha egyik kedvelt tápláléka volt.Elsősorban köret, leves vagy kása formájában fogyasztották. Lisztjéből lepényszerű kenyeret készítettek, amit olyan keményre sütöttek, hogy tányérként is használták. Kínában Krisztus előtti idők óta, megbecsült eledel. A régi Egyiptomban szintúgy. Hippokratész gyógyító ételként fogyasztotta, a római gladiátoroknál nem telt el úgy nap, hogy ne fogyasztották volna kásaként… A sörgyártás alapanyaga, de kávépótlóként és édesítőszerként is ismert és használt alapanyag. Az askenázi zsidó konyhában például a sólet egyik fontos alkotóeleme. Marokkóban sütemény alapanyag, Japánban szépészeti szereket gyártanak belőle. Tibet nemzeti eledele, a „campa” pirított árpalisztből készül. Az árpát napjainkban a zabhoz hasonlóan, pelyva nélkül termesztik. Rendkívüli rosttartalma miatt kedvezően befolyásolja a bélműködést, valamint vizelethajtó hatású. Ajánlott, fokozott stressznek kitett és kimerültségtől szenvedő egyéneknek, valamint a betegségből lábadozóknak. Alacsony a foszfor tartalma. Rengeteg B-vitamint (1,2,6), E vitamint, valamint vasat, cinket, kalciumot, káliumot tartalmaz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »


