Brokkolis pite recept
Ők is elkészítették

Elkészítése:
A pite elkészítése tart a legtovább, így azzal kezdjük. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a sót, a tojást és a hideg vajat, majd az egészet tésztává gyúrjuk. Igyekezni kell, mert a vaj miatt könnyen olvad, és ez a nyújtásánál sok bosszúságot tud okozni. Kivajazunk egy piteformát, és a tésztát beleigazítjuk. Amíg felmelegedik a sütő, a tésztát a formával együtt a hűtőbe tesszük.
A brokkolit pár perc alatt sós vízben puhára pároljuk, közben pedig a pitét is a sütőbe tesszük. 180 fokon sütjük addig, amíg az oldala szép pirosra nem sül. (Azért, hogy a tészta ne veszítse el a formáját, sütőpapírt helyeztem a közepére, és egy lábast állítottam rá.)
A húst egy kanál olívaolajon 2 gerezd fokhagymával megpirítjuk, majd sóval, oregánóval, majoránnával, borssal és bazsalikommal ízesítjük. Miközben pirul, a mártás alapanyagait, a tojást, a tejszínt és 1 gerezd apróra vágott fokhagymát összekeverjük és egy picit megsózzuk.
Miután a pite megsült, a tésztára halmozzuk az apróra vágott brokkolit, valamint a darált húst.
Meglocsoljuk a mártással, reszelt sajttal borítjuk a tetejét, és további 30 perc alatt 180 fokon aranybarnára sütjük.
A brokkolis pite kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 11 g
Szénhidrát: 13 g
Zsír: 11 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »