Sajtos-zöldséges tekercs recept
Hozzávalók:
- 12 lapka sajt
- 10 dkg füstölt sajt
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 30 dkg franciasaláta alap
- 10 dkg tömlős krémsajt
- 1 tk vaj
- 1 tk mustár
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- 3 szál petrezselyem
Elkészítése:
A zöldségeket megfőzzük, majd leszűrjük, és hagyjuk lecsepegni.
A lapka sajtokat sorakoztassuk sütőpapírral bélelt tepsire úgy, hogy kissé fedjék egymást a széleik. Szórjuk meg a lereszelt füstölt sajttal, és tegyük be előmelegített, 150 fokos sütőbe. Addig hagyjuk bent, amíg a sajtok kissé összemelegednek, olvadnak. Ekkor kivesszük, és hagyjuk hűlni.
A tojásokat megfőzzük, majd megpucoljuk, és félbevágjuk. A sárgáját kivesszük, a fehérjét pedig apróra felkockázzuk.
A sajtkrémet sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a felaprított tojásfehérjét és az apróra vágott petrezselyemzöldet.
A tojások sárgáját villával összetörjük, majd vajjal és mustárral alaposan kikeverjük.
Az időközben kihűlt sajtlapra rátesszük a tojásfehérjét-sajtos krémet, egyenletesen elsimítjuk. Rátesszük a zöldségeket, ezt is elegyengetjük, majd rásimítjuk a tojássárgáját krémet a tetejére, és végül feltekerjük a sütőpapír segítségével.
Tegyük hűtőbe néhány órára (tálalásig), majd szeletelve kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.20. Péntek
A pénteki menüben laktató, házias fogások kapnak helyet. A göcseji gombócle
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »

