Csirkemáj pástétom recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 500 g csirkemáj
- 2 fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál olaj
- 1 db. nagyobb paradicsom
- 3 db. sárgarépa
- 100 g vaj
- só, őrölt bors
- 1 kávéskanál majoránna,
- 1 csipet csombor (borsikafű)
- 1 dl száraz bor
- kevés keményítő
Elkészítése:
A répát karikára, vágom, majd enyhén megfőzöm. (nem puhára, hanem félkeményre) Közben apróra vágom a hagymát, felcsíkozom a fokhagymát, a paradicsomot felaprózom.
Kevés olajon megdinsztelem a hagymát. Hozzáadom a májat, majd addig pirítom, míg kifehéredik. Ekkor felöntöm a borral, valamint hozzáadom a paradicsomdarabokat, a répát, a fokhagymát, és az összes fűszert. (sokan félnek, hogy a máj megkeményedik a fűszerezés, sózás hatására, de ebben az esetben, úgyis turmixoljuk, így ennek nincs jelentősége. Addig főzöm, míg a májat megnyomva, nem szivárog belőle rózsaszín lé.
Ha rusztikusra szeretnéd készíteni a pástétomot, vegyél ki a májból, néhány szép darabot, és vágd apróra.
Ezeket a turmixolás után visszakeverjük a pástétomban és így növeli az élvezeti értékét. Kevés vizet töltök rá, és addig főzőm, míg mindent szét lehet nyomni a serpenyőben, valamint a leve is elfő. Hozzáadom a darabolt vajat, és megszórom kevés étkezési keményítővel. Mikor a vaj elolvadt, összeturmixolom az egészet. Lehet darálni is, vagy robotgépben pépesíteni.
Tipp:
Tanácsos egy edénybe kanalazni, és egy pár óráig hűtőben érlelni. Akár azonnal is fogyasztható, de szebben kenhető, ha kicsit hűsölt a frigóban.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »

