Lucskos káposzta recept

Hozzávalók:
- 30 dkg kockára vágott sertéshús
- 1 fej káposzta(kb. 1,5 kg)
- csombor
- kapor
- zöld paprika (csípős is lehet)
- 3-4 paradicsom
- 1 ek apróra vágott póréhagyma (vagy más hagyma)
- 1 ek teljes kiőrlésű liszt
- 1 ek búzaliszt
- 1 tk pirospaprika
- 2 ek joghurt
- 2 ek tejföl
- ecet ízlés szerint
- 1 ek olaj
Elkészítése:
A húst alaposan megmossuk, felkockázzuk, és hideg vízben feltesszük főni.
Amikor forr, leszedjük a habot a tetejéről, takarékra vesszük, és hozzáadjuk a feldarabolt zöld káposztát. Sózzuk, beletesszük a paradicsomot, a paprikát, majd a csombort és a kaprot is.
Egy serpenyőben az olajon megfuttatjuk a felkockázott vöröshagymát, majd félrehúzzuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, elkeverjük, és 1 dl vízzel felengedjük. Visszatesszük a tűzre, és alacsony lángon picit még főzzük, majd hozzáadjuk a leveshez.
Amikor már puha a hús és a káposzta is, kevés ecetet (ízlés szerint) adunk hozzá.
A lisztet csomómentesre keverjük a joghurttal és a tejföllel, majd szedünk hozzá a forró levesből, elkeverjük, és visszaöntve a leveshez, behabarjuk. Hagyjuk újra felforrni, ha szükséges, utánaízesítünk.
Vigyázzunk arra, hogy az ecetet a habarás előtt tegyük a levesbe, mert különben megcsomósodik a tejföl.
A finom ízét a zöld fűszerek adják ennek az ételnek.
A lucskos káposzta kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 6 g
Szénhidrát: 4 g
Zsír: 2 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »