Káposztás tutyi recept

Hozzávalók:
Tészta:
- 1 kg burgonya
- 20-30 dkg liszt (attól függően, hogy mennyire lisztes a burgonya)
- 2 kanál búzadara
- 2 evőkanál olaj vagy 3 dkg zsír
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS,só
Töltelék:
- 1,5-2 kg káposzta
- só, olaj,bors,cukor
Elkészítése:
A krumplit felkarikázzuk, megfőzzük, leszűrjük, és összenyomjuk. Hagyjuk kihűlni. Utána elvegyítjük a zsíradékkal, liszttel, darával, kicsit sózzuk, és a tojással összegyúrjuk. Pihentetés nélkül dolgozzuk ki! Kb 3 cipó lesz belőle, amit ki kell sodorni! Közben a legyalult káposztát megsózzuk 2 evőkanál sóban, állni hagyjuk 15-20 percig, kicsavarjuk, és a kb 1-2 evőkanál olajban elvegyített 1 evőkanál cokros alapba beletesszük, majd a káposztát közepes lángon aranysárgára sűtjük.Ha kihűlt, akkor az egyik cipót, amit kinyújtottunk,ráhalmozzuk a harmadát a tölteléknek, és feltekerjük, mint a beiglit. Kiolajozott tepsibe tesszük. Ugyanezt még kétszer megismételjük és akkor 3 cipó lesz a tepsinkben. Sütés előtt megkenjük a tetejüket tojás és egy evőkanál tejföl keverékével és a rudakat ujjnyi vastagra vágjuk, hogy jobban átsüljön! Kb. 40 percig nagy lángon sütjük, amíg a teteje aranysárga nem lesz!
Nagyon finom, kiadós, esetleg kis tejfölt lehet tenni a kész tutyi tetejére, úgy a legfinomabb!!
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »