Káposztás sült tarja recept
Hozzávalók:
- 8-10 szelet tarja(csont nélkül)
- 1 közepes fej fehér káposzta
- 1 nagy pohár tejföl
- 3-4 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- fűszerek
- olaj
Dinszteléshez:
- ecet
- olaj
- cukor
- só
- kevés víz
Elkészítése:
A megtisztított húst sózzuk, rászeleteljük a fokhagymát és fűszerezzük. Ez tetszés szerint történhet a kedvelt fűszereinkkel, amit ajánlani tudok választék képen: kakukkfű, mustár, kevés méz, különböző bors félék vagy kész fűszerkeverék ill. pácfélék.
A húst a fűszerezés után tepsibe helyezzük, kevés olajjal és vízzel elkezdjük sütni. Közben összevágjuk a káposztát, nem túl vastag csíkokra, meglocsoljuk kevés olajjal, 1-2 ek. ecettel, megszórjuk cukorral, sóval és megdinszteljük, közben kóstolunk és, ha kell javítunk rajta szánk íze szerint. (Új káposztát kaptam, így sötét zöldes lett a színe, régebbiből jobban sikerül. )
Amikor a hús már puha, a szintén elkészült káposztát szűrő kanál segítségével rá halmozzuk, hogy mindenhova jusson, majd az egészre eloszlatjuk a nagy pohár tejfölünket. (Legszívesebben kettőt is tennék rá )
Innentől már csak annyi a dolgunk, hogy megvárjuk, míg kicsit pirul és jó ízűen megfalatozzuk! Köret lehet burgonyapüré, pirított vagy sült burgonya, akár héjában készítve, akár natúr.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Hogyan válasszunk parfümöt a mindennapokra és különleges alkalmakra? (x)
Egyetlen Lattafa illat nem lehet ugyanúgy megfelelő az edzőteremben, mint e
Tovább olvasom »
9 világbajnok bukta recept hétvégére
A bukta az a klasszikus sütemény, amihez rengeteg emlék kötődik: a puha, ke
Tovább olvasom »
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »

