Sajtkrémes sütőtökös kocka recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók a tésztához:
- 12 dkg liszt
- 5 dkg cukor
- 7 dkg vaj
- csipet só
- 7 dkg darált mandula, vagy dió
A krémhez:
- 20 dkg krémsajt (philadelphia vagy mascarpone)
- 25 dkg sütőtök püré
- 6-8 dkg cukor
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 ek keményítő
- 1 kk fahéj
- 1 kk szerecsendió
Elkészítése:
A tököt meg kell sütni. A tésztához egy tálba tesszük a lisztet, elmorzsoljuk a vajjal, belekeverjük a cukrot, sót, darált mandulát vagy diót, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha nehezen állna össze, adhatunk bele 1 kanál tejet.
Kisméretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, a tésztát kézzel igazítva belenyomkodjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig elősütjük. Majd kihűtjük, mielőtt a krémet rátesszük.
A krémhez a hozzávalókat kikeverjük. Rásimítjuk a tésztaalapra, majd 30 percre 180 fokra ismét a sütőbe tesszük. Kihűlt állapotban metéljük fel kockákra, és porcukorral meghintve tálaljuk.
Tipp:
A tésztaalap akár előző nap is megsüthető, a tök ugyancsak. Ha így előredolgozunk, igen rövid idő alatt elkészíthető ez a finom sütemény.
Célszerű kisebb tepsiben sütni, hogy magasabb, mutatósabb legyen. Kb. 20×20-as tepsi lenne az ideális. Én nagyobban sütöttem, ezért kicsit laposabb lett.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »