Mogyorós-csokoládés piskótarolád recept

Hozzávalók:
Tészta:
- 12,5 dkg liszt
- 12,5 dkg porcukor
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 2 ek forró víz
- 1 tk vaníliaaroma
Krém:
- 10-15 dkg pörkölt mogyoró
- 25 dkg mascarpone
- porcukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 1 tábla csokoládé (60%-os)
- 2 dl habtejszín
Elkészítése:
Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot és az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük ki jó habosra (legalább háromszoros mennyiséget kapjunk).
Amikor már jó habos, adjuk hozzá a vaníliaaromát, és a két evőkanál forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.
Végül szitáljuk bele a lisztet, majd fakanállal óvatosan keverjük össze a masszát. SÜTŐPOR NEM KELL BELE!
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el.
Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten süssük kb. 10-15 perc alatt szép világos színűre a piskótát. (Én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem.)
Egy sütőpapírt szórjunk meg porcukorral, majd a sütőből kivett tésztát rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd egy benedvesített konyharuhával takarjuk le a tésztát. (A konyharuhát jól ki kell csavarni, hogy éppen csak nyirkos legyen.)
Letakarva hagyjuk teljesen kihűlni, majd tekerjük fel.
A mogyorót daraboljuk fel apróra. (Én saját termésű mogyorót pörköltem meg a sütőben, és a botmixer aprítójával felaprítottam, de tehetünk a krémbe sózatlan pörkölt földimogyorót, vagy pörkölt diót is.)
A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és a vaníliás cukorral keverjük simára. Ezután keverjük hozzá az olvasztott, de teljesen kihűtött csokoládét, majd a felaprított mogyorót.
A habtejszínt verjük fel habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponés-csokoládés krémhez.
A piskótára kenjük rá egyenletesen a krém több mint felét, majd óvatosan tekerjük fel. Ezután a maradék krémet kenjük rá a roládra, majd szórjuk meg apró darabos mogyoróval.
Tálalás előtt tegyük be egy kicsit a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen, és szépen fel tudjuk szeletelni.
A mogyorós-csokoládés piskótarolád kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 7 g
Szénhidrát: 28 g
Zsír: 26 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »