Diós tekercs karamell krémmel recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
Piskótához:
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 6 ek cukor
- 3 ek liszt
- 3 ek darált dió
Krém:
- 3 dl habtejszín
- 15 dkg cukor
- 80 g fehér csokoládé
Díszítés:
- kb 10 dkg cukor
Elkészítése:
Előző nap, este elkészítjük a krémet. Egy vastag aljú serpenyőben a cukorból világos karamellt készítünk. Közben egy mély edényben forrásig melegítjük a tejszínt. A karamellt szép lassan, vékony sugárban a tejszínhez adjuk, közben folyamatosan kevergetve. A tejszín alatt a lángot tartalékra vesszük és addig melegítjük, míg a karamell teljesen fel nem oldódik benne. Ekkor a lángot elzárjuk és a krémhez keverjük a csokit. Ha a massza kihűlt akkor betesszük a hűtőbe és másnapig ott tároljuk.
Másnap elkészítjük a tekercset. A tojásokat a keverőtál üstjébe ütjük, hozzáadjuk a cukrot, majd 10-15 perc alatt felvetjük. A lisztet és a diót fakanállal keverjük bele. Egy nagy gáztepsit (32*32 cm) sütőpapírral bélelünk, majd a masszát egyenletesen belesimítjuk, majd betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe és kb 20 perc alatt megsütjük (tűpróbát végezzünk! ). Még melegen kiemeljük a tepsiből és a sütőpapír segítségével feltekerjük és így hagyjuk kihűlni.
A krémet a keverőgép legkisebb fokozatán elkezdjük felverni és akkor állítjuk nagyobb fokozatra, ha fodrozódik a krém. Szép lassan emeljük a fokozatokat, míg el nem érjük a legnagyobbat. Sokáig fog tartani. Kb 15 perc. Vigyázzunk, hogy ne verjük túl keményre, mert akkor nagyon kemény és kenhetetlen lesz, vagy kicsapódik. Ha rövid ideig verjük akkor pedig folyós. Nehezen fog felverődni, de ez ne szegje kedvünket!
Ha kihűlt a piskóta akkor a krém 3/4-ed részével megtöltjük és feltekerjük újra. A maradékot habzsákba töltjük és a tetejét díszítjük vele.
A díszítéshez a cukrot világosra pirítjuk, majd olajozott sütőlapra öntjük és hagyjuk megdermedni, majd kis darabokra tördeljük és a sütemény tetejére tesszük.
Szeletelve tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »