Körtés lepény recept
Hozzávalók
22 x 32 cm-es tepsihez:
- 4-5 db körte
- 1/2 citrom leve
- 15 dkg liszt
- 10 dkg porcukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 1/2 cs sütőpor
- 10 dkg darált dió
- 12 dkg margarin
- 2 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 dkg kakaó (cukrozatlan)
- 1 mk őrölt fahéj
- 0,5 dl tejföl
- 1-2 ek sárgabaracklekvár a lekenéshez
Elkészítése:
A körtét hámozzuk meg, majd vágjuk félbe és vájjuk ki a magházat. Ezután vágjuk fel ízlés szerint cikkekre, majd locsoljuk meg a citromlével, és forgassuk össze. (a citromlé megvédi a körtét a barnulástól)
A margarint keverjük habosra a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd keverjük hozzá a tejfölt.
Ezután állandó keverés mellett, adjuk hozzá egyesével a tojásokat, és mindegyikkel keverjük alaposan össze.
Ezután keverjük hozzá a kakaót, majd a diót, végül pedig a sütőporral összekevert lisztet. (egy sűrűbb masszát fogunk kapni)
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el a tetejét. Ezután helyezzük rá a cikkekre vágott körtét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt süssük készre. (tűpróbáig süssük)
A lekvárt állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig. (ha túl sűrű lenne, akkor egy picike vizet öntsünk hozzá melegítés közben)
A sütőből vegyük ki az elkészült süteményt, majd egy ecsettel kenjük le a tetejét a forró lekvárral. Ezután a tepsiben hagyjuk kicsit hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki egészen.
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a lepényt, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »

