Kalácsfelfújt recept
Elkészítése:
Egy jénai tálat vagy tepsit vastagon kikenünk margarinnal.
A tejet és a tejszínt megmelegítjük, és pár pillanatra belemártjuk a kalácsszeleteket, hogy megszívják magukat a keverékkel, majd kirakjuk vele a tál alját (egyesével mártjuk a tejbe és rögtön a jénaiba tesszük a kalácsszeletet).
A lerakott kalácsszeletek tetejére rákanalazzuk a lekvárt, majd egyenletesen elsimítjuk. Ezután megszórjuk a darált dióval és a mazsolával, majd megszórjuk vaníliás cukorral.
A maradék kalácsszeleteket szintén belemártogatjuk a tejszínes-tej keverékébe, hogy egy kicsit megszívják magukat, majd a töltelék tetejét befedjük vele.
Végül a tojásokat kikeverjük ízlés szerinti mennyiségű cukorral, a vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, majd hozzákeverjük a maradék tejszínes-tej keverékét.
Ezután ráöntjük a kalácsszeletek tetejére. 5-10 percig állni hagyjuk, hogy a sütőbe helyezés előtt, jól magába szívja a kalács a folyadékot.
A megmaradt tojások fehérjét 2 ek porcukorral kemény habbá verjük, majd felhasználásig a hűtőbe tesszük.
Előmelegített sütőbe toljuk, majd közepes hőmérsékleten elkezdjük sütni. Amikor már a kalács teteje kezd szép színt kapni, kivesszük a sütőből és rákanalazzuk a keményre felvert cukros tojásfehérjét. Ezután visszatesszük a sütőbe, majd készre sütjük (én amikor visszatettem a habbal a tetején a sütőbe, kicsit mérsékeltem a hőfokot, és így sütöttem készre).
Tálalás előtt langyosra hűtjük, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

