Diós linzervirágok recept

Hozzávalók:
- 40 dkg finomliszt
- 10 dkg darált dióbél
- 15 dkg porcukor
- 1 kk őrölt fahéj
- 30 dkg margarin
- 1 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS sárgája
- csipetnyi só
- (a sütőport nem felejtettem el, csak nem kell hozzá)
- lekvár
Elkészítése:
A lisztet egy tálba szitálom, majd belekockázom a margarint. Két kezem között elmorzsolgatom. Amikor már majdnem egynemű, akkor hozzáadom a diót, a szitált porcukrot, a fahéjat, a csipetnyi sót, majd végül a tojás sárgáját. Alaposan összedolgozom kézzel, majd frissen tartó fóliába csomagolom a tésztagombócot és 2 órára beteszem a hűtőbe pihenni.
Ha lejárt a két óra, akkor lisztezett felületen átgyúrom a tésztát, 3-4 mm vastagra nyújtom és egy virág alakú szaggatóval (persze másmilyen is tökéletesen megfelel) kiszaggatom. Minden második virág közepét is mintázom, egy kisebb formával.
Aütőpapíros tepsire sorakoztatom és előmelegített sütőben, közepes lángon 8-10 perc alatt megsütöm. Ez persze sütőfüggő is, érdemes azért inkább a sütőt, mint az órát figyelni.
A tálcára szedett tésztavirágokat hagyom kihűlni, majd lekvárral összeragasztgatom őket. Aki szereti, megszórhatja a tetejüket porcukorral. Dobozba téve aránylag sokáig eláll.
Tipp:
Az elkészítési időben benne van a pihentetés is. Egyébként ha csak a munkát számolom, akkor kb 15 perc az összeállítás, 15 perc a szaggatás, és 10 perc a sütés, és ugyanennyi a lekvározás.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »
Főszerepben a szilva: 10 recept a házias gombócoktól a clafoutisig
A szilva nemcsak frissen fogyasztva igazi csemege, hanem számtalan sütemény
Tovább olvasom »