Almás pite recept

Hozzávalók:
A tésztához:
- 30 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 10 dkg porcukor
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS sárga
- 1 kávéskanál sütőpor
- csipet só
- 1 csomag vaníliás cukor
A töltelékhez:
- 1,5 kg alma
- cukor ízlés szerint
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
Elkészítése:
A vajat a liszttel összemorzsoljuk, hozzáadjuk a tojás sárgákat, a porcukrot, a sütőport, a sót és jól összegyúrjuk. A tésztát hűtőbe tesszük pihenni, ezalatt az almákat meghámozzuk és a legnagyobb lyukú reszelőn lereszeljük.
Beízesítjük a cukorral és a fahéjjal, pár percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. Arra figyeljünk, hogy ne nyomkodjuk ki teljesen, ne legyen nagyon száraz!
Elővesszük a tésztát, két részre osztjuk, és egy kisebb tepsi nagyságúra nyújtjuk őket. (A tepsibe én tettem sütőpapírt, hogy a szeleteléskor ne sértsem meg.) Az egyiket a tepsi aljába tesszük, megszórjuk búzadarával (hogy ne ázzon át a tészta), egyenletesen rászórjuk a reszelt almát, majd a tetejére ráhelyezzük a tészta másik felét és villával sűrűn megszurkáljuk, hogy sütés közben a gőz eltávozhasson.
A tojások fehérjével lekenhetjük a tetejét, hogy sütés után szép piros és fényes legyen. Körülbelül 180 fokos sütőben alsó-felső lángon körülbelül 30 percig sütjük.
Tálaláskor a tetejét porcukorral (esetleg fahéjas porcukorral) szórjuk meg.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »