Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

A világ legdrágább ételei

Dátum: 2015-01-26 / Írta: Budai István / Látták: 3431 /

Talán első hallásra el sem hinnénk, de létezik több ezer dolláros szendvics, hamburger és pizza is. Persze nem véletlenül ennyire borsos az áruk, hiszen nem hétköznapi alapanyagokból készülnek, bár így is kérdéses, hogy megérik-e az árukat. Mindenesetre akadnak olyan jómódú ínyencek, akik nem restek kiadni alkalmanként egy omlettért akár ezer dollárt is. De lássuk, hogy melyek azok a toplistás ételek, amik elfogyasztásához rendelkeznünk kell egy sok nullás bankszámlával.




  • 1. Almás kaviár

    Ez a kaviár a világ legdrágább kaviárja és étele is egyben. Vélhetően azért érdemelte ki ezt a címet, mert egy rendkívül ritka a Kaszpi-tengerben élő őshonos fajtából, a Beluga Sturgeon-ból nyerik ki. Ez a kaviár ráadásul nem a jól megszokott fekete vagy vörös színnel rendelkezik, hanem egyszerűen fehér. S minél öregebb a hal, annál világosabb a színe és teltebb, zamatosabb az íze. Egyébként az Almás kaviár mivel Iránból származik, ezért rettenetesen ritka, ennek is köszönheti méregdrága árát. Akik mégis megengedhetik maguknak ezt a luxust, azok a londoni Picadilly-n levő Caviar House & Prunier-ben kérhetik eme ínyencséget, 24 karátos arany dobozba csomagolva, potom 25 ezer dollárért.

     

    2. Cristal pezsgős hagymával tálalt hamburger

    Ha ezt a szintén méregdrága hamburgert szeretnénk a magunkévá tenni, akkor egészen Las Vegasig kell utaznunk érte, pontosabban a Mandalay Bay kaszinó Fleur éttermében fogyaszthatjuk el. Az étel kitalálója Hubert Keller séf, aki 5000 ezer dollárért készíti el bárki számára, s az elfogyasztói igazolást is kapnak róla, amit a lakcímükre postáznak a számukra. Ebben a nem éppen olcsó hamburgerben található Wagyu marhahús, fehér szarvasgomba, valamint a legnemesebb spanyol sonka is helyet kapott benne, amiből legalább 100 dollár 1 kiló. A hagymaszeleteket Cristal pezsgőben (200 dollár egy üveg belőle) és tempura tésztában sütik ki hozzá. Az ízesítéshez pedig a legdrágább modenai balzsamecetet, organikus fehérborral és mogyoróhagymával dúsított majonézt és némi himalájai sót használnak. S hogy még drágább legyen, az egészet iráni sáfránnyal és szarvasgombával megspékelt zsemlében szervírozzák.

    3. Ezerdolláros omlett

    Bármilyen elképesztően hangzik is, de ilyen is létezik, sőt, évente körülbelül 12 olyan vendég is akad, akik elfogyasztják ezt a nem hétköznapi omlettet. A manhattani Le Parker Meridien Hotel Norma éttermében készítik el és telis-tele van homárral és kaviárral. 650 dollárba kerül az amerikai sturgeon kaviár az omlett tetején, a fennmaradó 350 dollárért pedig benne van egy egész homár, főzőtejszín, tojás és snidling is. S hogy ne csupán az étel legyen első osztályú, az egész omlettet drágakövekkel díszített, platina étkészlettel fogyaszthatjuk el, ha épp erre szottyanna kedvünk.

     

    4. Aranyporos pizza

    Csaknem 4000 dollárba kerül a Domenico Crolla szakács által megálmodott, „Pizza Royale 007“ nevet viselő kreáció, melyet természetesen James Bond alakja ihletett. 30 centiméter átmérőjű mindösszesen, tésztáján pedig olyan feltéteket találhatunk, mint a pezsgőben áztatott kaviár, a konyakban marinált homár és a skót füstölt lazac. Ami azonban az igazi kuriózum ebben a tésztacsodában, hogy 24 karátos ehető aranyporral van megszórva. Egyébként a luxus pizza az eBay szervezésében megtartott jótékonysági árverésen kelt el, boldog tulajdonosa pedig egy olasz, tehetős ügyvéd lett, aki minden bizonnyal jóízűen el is fogyasztotta. Azt persze nem tudjuk, hogy jól is lakott-e tőle.

    5. Von Essen Platinum Club Sandwich

    Bizony, egy szendvics is felkerült a listára, hiszen nem kevesebb, mint 200 dollárért készítik el a jómódú és éhes vendégeknek ezt az akár fél kilós különlegességet. 3 emelet magasságú és olyan exkluzív alapanyagok színesítik, mint a fürjtojás, a legfinomabb bresse-i csirke és az Ibérico sonka, valamint természetesen a fehér szarvasgomba is helyet kapott benne. Csak ennek az alsó fehér szarvasgomba forgácsos rétegnek az ára legalább 40 dollár. S hogy tökéletes legyen a szendvics, a legfinomabb olasz szárított paradicsommal, ínyenceket is lenyűgöző majonézzel és idénysalátákkal ízesítik.

    6. Iráni sáfrány

    Ki gondolná, de egy fűszernövény is lehet irtó drága. Olyannyira, hogy az iráni sáfrány grammja drágább, mint az aranyé. Az okok között valószínűleg szerepel, hogy rendkívül rövid a betakarítási ideje, ráadásul csak és kizárólag kézzel lehet leszedni. S mivel nagyon kevés bibe terem egy virágon, így hatalmas mennyiség szükséges ahhoz, hogy számottevő adag összegyűljön. Konkrétan egy kilogramm sáfrány összegyűjtéséhez körülbelül 150 ezer virág szükséges, amihez pedig nagyjából 500 munkaórát kell ráfordítani. Ezek után pedig még fel is kell dolgozni a növényt. Így talán már érthető, hogy miért is kerül belőle egy kiló körülbelül 6000 euróba.

     

    Szólj hozzá