Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Természetes gyógymódok köhögésre

Dátum: 2015-01-26 / Írta: Budai István / Látták: 5648 /

Végérvényesen beköszöntött az ősz, s vele együtt a hűvösebb, zimankósabb időjárás is. Ilyenkor aztán bárki könnyen és hamar megfázhat, melynek egyik velejárója a szűnni nem akaró köhögés. Akár száraz, akár hurutos köhögés kínoz bennünket, mindenképpen igen kellemetlen jelenség, melyet mihamarabb szeretnénk megszüntetni. Azonban mielőtt a gyógyszertár felé vennénk az irányt, érdemes kipróbálnunk néhány teljesen természetes módszert, melyeket már nagyanyáink is sikeresen alkalmaztak a köhögéssel szemben.




  • Kezdetnek nézzünk néhány hatásos borogatást. A citromos borogatás főként az igen makacs és múlni nem akaró köhögés esetén kecsegtet jó eredményekkel. Sőt, a krumpliból készült borogatás is remekül képes csillapítani a száraz köhögést. A citromot felkarikázás után helyezzük egy pamut kendőbe, formáljunk belőle kis batyut, és így helyezzük a mellkasunkra.

    A krumplit pedig főzzük puhára, szintén tegyük egy konyharuhába, várjuk meg, míg picit kihűl, és ezután helyezzük rá a mellkasunkra. Mindkét borogatást hagyjuk hatni legalább fél óráig.

    Szintén jó szolgálatot tesz a méz, mivel antibakteriális hatással bír. Ezért amikor a köhögés tüneteit kezdjük magunkon észlelni, akkor tanácsos elkevernünk egy kanálnyi mézet kevés citrommal. Ezt vegyük a szánkba és hagyjuk, hogy szépen lassan szétolvadjon. Természetesen a mézet a teánkba is tehetjük, de akár önmagában is fogyaszthatjuk. Azonban a 2 évnél fiatalabb gyermekeknek nem szabad pasztőrözetlen mézet adnunk.

    A mézzel együtt verhetetlen köhögéscsillapító a hagyma is, hiszen rendkívül erős gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, így a hagymából készült tea igazi csodaszer lehet a megfázás esetén. Ráadásul köptető hatású is, ezért eredményesen képes a köhögés megszűnését is elősegíteni. Hogy élvezhessük áldásos hatását, egy edénybe rakjunk egy nagy fej, finomra vágott hagymát, amit öntsük le mézzel, és lassú tűzön főzzük nagyjából fél óráig. Ezt követően az elkészült és kihűlt szirupot öntsük bele egy üvegbe, és helyezzük a hűtőbe. Fél óránként együnk belőle egy kanálnyi mennyiséget.

    A köhögés csillapítás elősegítésére fogyasszunk napi több liter gyógyteát is. Rengeteg féle gyógynövényből készíthetjük el. Ha például száraz köhögéssel küzdünk, akkor a kakukkfűből és édesköményből főzött tea mindenképpen jó választás. Ha pedig a hurutos köhögéstől szeretnénk végre megszabadulni, akkor az ánizsból készült tea segíthet nekünk ebben.

     

    Hatékonyan csökkenthetjük a köhögési ingerünket a gyógyszertárakban is beszerezhető borsmenta olaj segítségével, ami csökkenti a vérbőséget és oldja a görcsös köhögést is. Csupán az orrunk alá kell egyetlen cseppet kennünk, amitől azonnal könnyebben kapunk levegőt, s máris ritkábban kell köhögnünk is.

    Szólj hozzá