Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Összeesik a piskótád? – Lehet, hogy ez a hiba

Dátum: 2018-07-11 / Írta: Budai István / Látták: 6629 /

A piskóta egyszerűnek tűnő, ám a valóságban igen kényes tésztafajta. Sokan feladják egy idő után a próbálkozást, hogy tökéletes piskótatésztát készítsenek, ennek pedig egyik leggyakoribb oka, hogy a tészta igen sokszor összeesik.



  • Ettől elveszti azt a kinézetét, amire szükségünk van egy finom és egyben mutatós sütemény elkészítéséhez. Ha többet nem szeretnél azzal szembesülni, hogy a piskótád már megint összeesett, a következő tippek segíthetnek!

    Amikor a piskótatészta összeesik, a tészta lapos lesz, a közepén pedig felpúposodik. Természetesen, különböző trükkökkel lehet ezen némileg segíteni – pl. töltelék ügyes eloszlatásával -, de azon utólag változtatni nem tudunk, hogy a tészta állaga így nem lesz levegős, könnyed. A tészta összeesésének több oka is lehet:

    Ha állni hagyjuk

    Ha összeállítottuk a tésztát, utána ne hagyjuk állni, hanem rögtön tegyük be a sütőbe. A frissen kikevert tésztából gyorsan elillan a levegő, ezután pedig nem számíthatunk arra, hogy szép magasra sül a piskótánk.

    Ha az oldalát is bekenjük zsiradékkal

    Sok háziasszony rutinból keni ki a teljes sütőformát, tepsit. Pedig a piskótatésztánál ezt nem célszerű megtenni. Csak a forma vagy tepsi alját kenjük ki zsiradékkal, az oldalait viszont ne, különben a tészta össze fog esni.

    Ha nyitogatjuk az ajtót

    A piskótatészta sütési ideje 25-30 perc. A sütést közepes hőmérsékleten kezdjük, majd a sütési idő felénél ebből is vegyünk kicsit lejjebb, hogy a tészta át tudjon sülni. Alapszabály, hogy a sütőajtót a piskótatésztánál nem nyitogatjuk!

    Mondják, ilyenkor a tészta megfázik, huzatot kap. Bárhogy is nevezzük, a végeredmény garantált: lapos piskótatésztát kapunk. Az első 20 percben hagyjuk magára a tésztát a sütőben, majd a fél óra felé közeledve végezzünk tűpróbát.

    Ha túl keményre verjük a fehérjét

    Hihetnénk, hogy annál jobb, minél keményebbre sikerült verni a tojásfehérjét. A hozzáértők szerint azonban ezzel éppenhogy hibát követünk el. A tojásfehérjéből vert habot kis buborékok alkotják, amik kipukkadásig feszülnek, ha túl kemény a hab. Ez a kipukkadás pedig be is következik, mégpedig a sütőben, a magas hőmérséklet hatására. Hogy ezt elkerüljük, célszerű közepesen keményre verni a tojásfehérjét.

    Szólj hozzá

    Ajánlott cikkek