Alapvetően 3 típusa van a halászlének: a szegedi, a bajai és a balatoni. Ezekről tudhatsz meg most többet!
Szegedi (tiszai) halászlé
A “szegedi vagy bajai” halászlé-vitának valószínűleg sosem lesz vége. Annyi biztos, hogy a szegedi változat jóval korábban megjelent a szakácskönyvekben, míg a bajainak nyomtatásban nem igazán van nyoma, inkább szájhagyomány útján terjedt készítésének módja.
A szegedi halászlé története 1871-ig nyúlik vissza, amikor egy szakácskönyvben “halpaprikás halászosan” név alatt jelent meg a receptje. Többféle halból készítik, eredetileg harcsa, ponty, kecsege került bele, emellett használtak hozzá apróhalakat, mint a compó, a keszeg, a kárász. Éppen ezek miatt vált egy idő után szokássá az átpasszírozás, azaz a lé szálkamentesítése, hiszen az apróhalakban rengeteg a szálka.
Bajai (dunai) halászlé
A nagy halászlé-vita másik résztvevője a bajai változat, melyről a legtöbben csak annyit tudnak, hogy tészta is kerül bele. Ám nem ez az egyetlen különbség a két változat között.
A bajai halászlébe kizárólag ponty kerülhet, amit csak rövid ideig főznek és nem passzíroznak át. Hagyományosan a gyufatésztát szedik ki előbb a tányérra, erre halászlevet tesznek, és így fogyasztják el. A halászlében főtt halszeleteket pedig ezután, külön tányéron tálalva fogyasztják.
Balatoni halászlé
Míg a szegedinél és a bajainál minden hozzávalót egyszerre tesznek fel főni a bográcsba, addig a balatoni verziónál előbb alaplevet készítenek. Ehhez nagy halat és apróhalakat is használnak, mégpedig 2:1 arányban. A nagy hal szerepét általában a ponty tölti be, melynek minden részét – a fejét és a farkát is – belefőzik a lébe.
Sűrítéshez gyakran használnak burgonyát, 1-1 szemet tesznek belőle a leveshez. Kerülhet bele némi fehérbor is, de csak annyi, hogy ne legyen hivalkodó az íze. Vörösmarty leírásából tudjuk, hogy a kész halászléből a halakat kiszedték, és külön fogyasztották el.
