Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Így lesz tökéletes a kovászos uborkád!

Kovászos uborka Mártától
Dátum: 2023-06-12 / Írta: Budai István / Látták: /

Bár kovászosnak hívjuk, manapság a kovászos uborka már nem nyers kovász hozzáadásával készül. Réges-régen, mikor a kovász még minden háztartásban elérhető volt, nem okozott gondot ezt felhasználni a savanyúsághoz. De aztán kikopott a konyhákból, így maradt a kenyér, amivel meggyorsítható az erjedés. A végeredmény szempontjából tulajdonképpen nincs jelentősége, hogy az erjedést kovásszal vagy kenyérrel érjük el, így is, úgy is finom lesz. Fogyaszthatjuk savanyúságként vagy rágcsálhatjuk magában, a legfőbb követelmény vele szemben, hogy kívül roppanós, belül pedig ruganyos maradjon az uborka. Neked ez még sosem sikerült? Akkor most jól figyelj!




  • Nagyon kevés erjesztett ételt fogyasztunk, pedig előnyeik pótolhatatlanok szervezetünk számára. Ez is a kovászos uborka készítése mellett szól, hiszen nem csak finom, de jót tesz a bélflórának, ezáltal az emésztésünknek, megakadályozza a bélrendszeri baktériumok és gombák elszaporodását, antibiotikum kúra után is érezteti áldásos hatásait. Ha fogyókúrázol, sincs akadálya annak, hogy kedvedre edd a kovászos uborkát!

    1. Az uborka fajtája

    Hogy a kovászos uborka roppanós maradjon, olyan fajtát válassz erre a célra, ami kevésbé magvas. A több maggal rendelkező uborka belseje eleve puhább, így kovászolva sem marad roppanós.

    2. Csakis a legfrissebbet

    A teljesen zöld, kemény, szúrós külsejű uborkából készíthetsz igazán finom kovászos uborkát. Fontos, hogy az uborkákon ne legyenek puhább részek, foltok, sérülések. Egy üvegbe pedig csak azonos méretű uborkák kerüljenek.

    3. Kenyér helyett burgonya

    Ha gluténérzékeny vagy, ajánlott burognyával helyettesíteni a kenyeret. A gluténmentes kenyérféléknek jóval alacsonyabb a keményítőtartalmuk, ez pedig rossz irányba fogja befolyásolni a kovászos uborka ízét.

    4. Vágd le a végeit

    Az uborka végeit azért kell egyesével levagdosni, mert javarészt itt találhatók azok az enzimek, melyek hatására az uborka megpuhul.

    5. Szurkáld meg

    Vannak, akik nem értenek egyet az uborka megszurkálásával vagy bevagdosásával, pedig ez is elősegíti az erjedés folyamatát. Nem kell mély hasítékot vágni az uborkába, elég, ha egy villa hegyével kicsit megszurkálod. Így a zöldségben lévő cukrok jobban kioldódnak és elősegítik a tejsavbaktériumok szaporodását.

    6. Lágy vízzel

    Fontos, hogy a kovászos uborkához lágy vizet használjunk. Az sem baj, ha ezt desztillálással éred el. A kemény víz hatására a savanyúság sokszor elszíneződik, ezért ajánlott a csapvizet előzőleg felforralni, majd állni hagyni legalább egy éjszakán át.

    7. Sózd

    Vannak, akik számára szentségtörésnek számít sót használni a kovászos uborkához. Pedig a só az erjedésben fontos szerephez jut, hiszen kivonja a nedvességet az uborkából, ezzel együtt pedig a cukrokat is. Viszont a sót a legtermészetesebb formájában használd, ne legyen jódozott vagy csomósodásgátlóval ellátott.

    8. Fűszerek

    A klasszikus kovászos uborka nem kíván más fűszert, mint friss kaprot. Ha teszel hozzá egyéb fűszert is, pl. borsot, mustármagot, babérlevelet, fokhagymát, tormát, ügyelj arra, hogy ezeknek a minősége is kifogástalan legyen. Megbarnult, helyenként már puha fűszernövény nem kerülhet a savanyúságba.

    9. Szőlőlevél

    A kenyér mellett szőlőlevéllel is készíthetsz hagyományos kovászos uborkát. Régen is ezt tették, hogy biztosra menjenek a tartósításban, hiszen a friss szőlőlevélben található tanninok megakadályozzák a káros baktériumok elszaporodását.

    10. Óvatosan a meleggel

    Bár a kovászos uborkát a napra tesszük, vigyázni kell, hogy ne forrjon fel. A túl magas hő hatására az élesztőgombák elpusztulnak, a savanyúság pedig tönkremegy, még mielőtt elkészülne.

    11. Forgasd

    A tányérral lefedett befőttesüveget tedd ki az ablakpárkányra, hogy bőségesen érje fény. Félnaponta azonban fordíts rajta egyet, hogy mindkét oldala kapjon napfényt és egyenletesen tudjon erjedni.

    12. Pótold a folyadékot

    Erjedés közben a kiforrt lé kiömlik a befőttes üvegből. Hogy mindig megfelelő mennyiségben legyen lé az uborkán, a kifolyt levet pótold, különben a szárazon maradt uborkák kifehérednek és megpuhulnak.

    13. Hagyj elég helyet

    Ne tömd tele a befőttesüveget, hiszen az erjedés közben a kenyér megduzzad és felemelheti a fedőnek használt tányért. Ekkor ártalmas baktériumok is szaporodásnak indulnak és a kovászos uborka megromlik. Annyi uborkát tölts az üvegbe, hogy a kenyérrel együtt még a forrás során is le lehessen fedni a tányérral.

    Klasszikus kovászos uborka recept:

    Hozzávalók:

    1. 2 kg uborka
    2. 1 csokor friss kapor
    3. 5-6 gerezd fokhagyma
    4. 1,5 evőkanál só
    5. 1 szelet kenyér (vagy 1 darab burgonya gluténmentes verzióhoz)

    Így készítsd el:

    Forralj fel 2 liter vizet, add hozzá a sót.
    A kaporral béleld ki az üveg alját.
    A megtisztított uborkát finoman vagdosd be vagy szurkáld meg, majd függőlegesen kezdd el elhelyezni az üvegben. A köztes helyeket töltsd ki 1-1 gerezd fokhagymával.
    Öntsd rá a vizet.
    Végül takard le kenyérrel vagy burgonyaszeletekkel.
    Fedd le, tedd napos helyre és időnként forgasd meg.
    2-3 nap alatt elkészül.

    Szólj hozzá