Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Házi fagylaltkészítés titka egyszerűbb, mint gondolnád!

Dátum: 2020-08-05 / Írta: Budai István / Látták: 120 /

Nincs is annál jobb, mint csak benyúlni a fagyasztóba és kivenni belőle a fagyit úgy, hogy előtte boltban sem voltál! Házilag készíteni fagyit nem ördöngösség és még fagylaltgépre sincs hozzá feltétlenül szükség! Ami kell, azok a jó alapanyagok és éppen annyi energia, mintha valamilyen süteményt készítenél. Nyári napokon viszont nincs jobb választás a desszertek terén, mint a házi fagylalt!




  • A fagylaltgépet gépi habverővel is helyettesítheted, innentől kezdve pedig csak rajtad áll, hogy tejszínes, joghurtos vagy éppen főzött fagyit szeretnél-e készíteni. Készülj fel, hogy nagyobb helyre lesz szükséged a fagyasztóban, ezért előre rendezd el a fiókokat, hogy a lapos tálba beletöltött fagylalt beférjen. Azért fontos, hogy lapos tálba töltsd, mert így a fagyi hamarabb megfagy.

    A házi fagylaltkészítés egyetlen fonákja az idő. Mert ez bizony időigényes folyamat, hiszen nem annyiból áll, hogy kikevered a fagyit, beteszed a fagyasztóba, majd néhány óra múlva már eheted is. A fagylaltot többször át kell keverni, majd visszahűteni. Kb. 20-30 perccel azután, hogy a kikevert fagylalt bekerült a fagyasztóba, már veheted is ki egy alapos átkeverésre. Tedd vissza, majd újra vedd ki, keverd át és az egészet addig ismételd, míg a fagyit teljesen át nem fagy.

    Fontos, hogy ne számíts pontosan olyan állagra, mint a bolti készítményeknél. A házi fagylalt sosem lesz olyan krémes, viszont ha a megfelelő alapanyagokat használod hozzá, sokkal finomabb és nem utolsósorban mindenféle mesterséges adalékanyagtól mentes édességet élvezhetsz a forró nyári napokon!

    Csokis házi fagylalt alaprecept

    Bár ez egy csokoládés változat, kakakó helyett bármilyen más összetevőt beletehetsz! Ebből az alapreceptből bármilyen ízű fagyit könnyedén elkészíthetsz!

    Hozzávalók:

    1. 1 liter tej
    2. 4 tojás
    3. 30 dkg cukor
    4. 1 csomag vaníliás cukor
    5. 2 evőkanál kakaó
    6. 1 evőkanál liszt

    Így készítsd el:

    A tojások sárgáját keverd össze a liszttel, 10 dkg cukorral és egy kevés hideg tejjel.

    A tej maradék részét forrald fel és öntsd hozzá a lisztes keveréket. Főzd addig, míg sűrű krém lesz belőle.

    A maradék 20 dkg cukorból és a tojásfehérjékből verj kemény habot.

    A kihűlt krémet oszd két részre. Az egyik feléhez keverd hozzá a vaníliás cukrot, a másikhoz a habot és a kakaót.

    Egy lapos műanyag tálat vizezz be, kanalazd bele a fagyit és tedd a fagyasztóba.

    20-30 percenként egy villával keverd át alaposan, míg teljesen meg nem fagy.

    Szólj hozzá