Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Hagymával a megfázás ellen

Dátum: 2014-10-19 / Írta: Budai István / Látták: 2095 /

Ha minket is utolért az a fránya megfázás, akkor nincs mit tenni, kezelnünk kell, hogy mielőbb túljuthassunk rajta. Azonban nem feltétlenül a drága és agyonreklámozott csodabogyókat kell bekapdosnunk, hiszen akad jó néhány a háztartásunkban nagy valószínűséggel fellelhető természetes megoldás is, amivel hatásosan vagyunk képesek mi magunk kezelni a náthát.




  • Ezek közül kiemelendő a közönséges vöröshagyma, amely kiváló baktérium- és vírusölő, mindemellett pedig fertőtlenítő és antibakteriális hatású is egyben. Továbbá igen magas a C-vitamin tartalma és antioxidánsokban is bővelkedik, így erősíti az immunrendszert, és véd minket a különböző betegségektől.

    Nátha esetén már az is rendkívül jótékony hatással bír, hogy ha egyszerűen apróra vágunk egy hagymát, majd csukott szemmel pár percig belélegezzük az illatát. Ugyanis a kéntartalmú vegyületei remekül tisztítják és fertőtlenítik a légutakat és a tüdőt is.

    Teát is készíthetünk az egész hagymából, de akár csak a héjából is. Az előbbihez tegyünk kettő egész vöröshagymát fél liter felforralt vízbe, majd még 15-20 percig főzzük tovább, közben pedig pótoljuk az elfőtt vizet. Ezek után, ha iható hőmérsékletű lett, még ízesíthetjük mézzel is, mely szintén hatásos a meghűlés ellen. Hogyha csak a hagyma héját szeretnénk felhasználni, akkor fél liter felforralt vízhez adjunk hozzá kettő vagy három darab vöröshagymának a megtisztított, külső barna héját. Ezt az elegyet még pár percig forraljuk, majd hagyjuk hűlni körülbelül 20 percet fedő alatt. Szintén javítja a hatásfokát a főzetnek, ha például köhögéscsillapító kakukkfű mézzel ízesítjük. De tehetünk még bele egy evőkanálnyi kamillát vagy kiskanálnyi teafüvet is. Az így elkészült hagymateát kortyolgasd egész nap, és biztos lehetsz benne, hogy nagymértékben meggyorsítja majd a gyógyulásodat.

    Amennyiben pedig köhögés is kínoz, akkor okvetlenül készítsd el magadnak ezt a mézes hagymaszirupot is. Először vágj apróra két egész vöröshagymát, majd locsold meg annyi mézzel, amennyi ellepi őket. Ezután fedd le, és hagyd állni egy éjszakán át. Reggelre egy csodás vitaminokban és ásványi anyagokban bővelkedő sziruppá válik, mely kiválóan gyógyítja a torokfájást, csillapítja a köhögést és szembe száll a fertőzésekkel is. A nap folyamán többször egyél belőle néhány kanállal, s hamarosan már csak múló emlék lesz számodra a nátha.

    Szólj hozzá