A csirkehúst az egészséges húsfélék közé sorolják, ám az antibiotikumok és a hormonok folyamatosan jelen vannak a csirketenyésztésben is. Mindent egybevéve lássuk, melyek a csirkehús fogyasztásának előnyei és hátrányai!
A sovány húsok előtérbe kerülésével a csirkehús egyre nagyobb teret hódított magának, hiszen ez az egyik legolcsóbb sovány húsféleség. Süthetjük, főzhetjük, ránthatjuk, készíthetünk vele leveseket, egytálételeket, ízesíthetjük hagyományosan és egzotikusan is.
A csirkehús alapvető tápanyagokat tartalmaz. Javítja a csontsűrűséget, fogyasztásával csökkenthető a csontritkulás kialakulásának esélye. Kitűnő fehérjeforrás, más fehérje tartalmú élelmiszerekkel összehasonlítva jobban emészthető is.
Vizsgálatok szerint a csirkehúst rendszeresen fogyasztóknak általában nagyobb a fizikai aktivitásuk. A gyerekeknek is érdemes csirkehúst adni, mert elősegíti a testi és szellemi fejlődést, valamint az immunitást is növeli. Jóval egészségesebb választás, mint a vöröshús. Azonban vannak hátrányai is.
Alapos hőkezelést igényel. Ha nem főzzük kellő ideig, vagy nem fogyasztjuk el 24 órán belül, melegágya lesz baktériumoknak. A szalmonella is potenciális veszélyt jelent, ezért a csirkehúst nagy gonddal kezeljük!
A modern nagyüzemi tenyésztésben hormonkészítményeket és antibiotikumokat rendszeresen használnak, ám ezeket akkor sem tudjuk biztosan kikerülni, ha háztáji csirkét vásárolunk.
Kalóriatartalmát tekintve a csirke tud hizlaló is lenni. Ha bőrösen készítjük el, egy csirkemellben 193 kalória és 82 mg koleszterin van. Bőr nélkül 142 kalóriát és 73 mg koleszterint viszünk be vele szervezetünkbe.