Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Alvászavar leküzdése természetes anyagokkal

Dátum: 2014-05-05 / Írta: dietamegoldasok.hu / Látták: 3651 /

Nagyon sokan küzdünk nap, mint nap alvásproblémával. Az alvászavar leküzdésében neked is segíthetnek az évszázadok óta bevált, altató hatású növények!

Az alvászavar veszélyei

Volt egy felmérés melynek célja az volt, hogy kiderítsék, hogy szükség van-e az álmokra. Egy több főből álló csoport alvását vizsgálták, és amikor elaludtak, álmodni kezdtek, folyamatosan megzavarták őket.Az első éjszaka után a csoport némi fáradtságról számolt be. A második éjszaka után már többen zavarodottan viselkedtek, nehezen tudtak gondolkozni. A harmadik éjszaka után olyan viselkedésbeli elváltozások jelentkeztek az alanyok esetében, hogy a kísérletet le kellett állítani, mert nem merték a testi épségüket kockáztatni!

Ezért komoly veszélyt jelent az alvászavar, mert igazából elsősorban nem a testünknek van szüksége alvásra, hanem az agyunknak, ami ha nem kapja meg a megfelelő minőségű kikapcsolást hosszabb időn keresztül, akkor annak komoly, következményei lehetnek, mentális zavarokhoz hasonló tüneteket, például hallucinációt – extrém esetben akár halált is okozhat.

Az alvás lényeges a tudás rögzülésében, a neuronok kisütik a legutóbb használt ideg-útvonalakat a mély alvás során, hogy a nap során kapott stimulusokat rendszerezzék, azaz alvás közben agyunk feldolgozza az ébrenlét során szerzett információkat és eltárolja a mélyebb nyomot hagyó emlékeket, a kevésbé fontosakat pedig „törli”. Az alvászavar és a kialvatlanság rontja az ember teljesítőképességét és csökkenti az immunrendszer védekező képességét!

Az alvás szabályosan ismétlődő, körülbelül másfél órás ciklusokból áll. A szakaszokra, a fejre helyezett elektródokból érzékelt elektromos jelekből (EEG) lehet következtetni. Másik lehetőség, amivel az alvást vizsgálhatjuk, a szemgolyók mozgásának alvás alatti figyelése. A lassú szemmozgások non-rapid eye movements (NREM) elalváskor észlelhetők és az alvásidő 70-80 százalékában ez jellemző, a gyors szemmozgás, azaz a rapid eye movements (REM) a nyugodt alvás időszakában jön elő.

Ezek alapján az alvás következő fázisait különböztetjük meg:szendergés, felületes alvás, mély alvásba való átmenet, mély alvás, és a REM fázisok. Ha az alvási periódusok ritmusa megváltozik, vagy egyes fázisok kimaradnak, akkor beszélhetünk alvászavarról, amit sajnos gyakran szintetikus, altató hatású gyógyszerekkel kezelnek.

Alvászavar: az altató gyógyszer miért nem tökéletes megoldás?

Az egészséges alváshoz elengedhetetlen a triptofán nevű aminosav, amiből szerotonin molekula képződik, utána a tobozmirigyben melatonin nevezetű álomhormon. Ha stresszesek vagyunk, ez az anyag a gyomrunkban megsemmisülhet. Ez szintén hozzájárul az alvászavar kialakulásához, amin az altató gyógyszerek egyszerűen nem tudnak segíteni. A melatonin kialakulásának feltétele, hogy elegendő mennyiségű C és B6-vitamin álljon szervezetünk rendelkezésére.

Alvászavar és a természetes altató hatóanyagok

Az alvászavar leküzdésében, és a mély alvás elérésében segítenek az évszázadok óta bevált növények, melyeknek kiváló altató hatást tulajdonítanak. A zsálya, citromfű, kakukkfű, alma és spirulina növényeket lefekvés előtt fogyasztva segítik az elalvást és a nyugodt, pihentető alvást.

Zsálya

A zsálya képes megnyugtatni, megtisztítani a szervezetet illóolajaival segíti a légutakat az öntisztításban elősegítve ezzel a nyugodt alvást. A levelek forrázata illóolaj- és cseranyag-tartalmuknál fogva fertőtlenítő, baktériumölő, gyulladás gátló, altató hatású. Fogyasztás közben a fogak, a száj és torok fertőtlenítésével segíti elő a száj steril érzését, aminek köszönhetően alvás közben tiszta szájjal alhatunk és elkerülhetjük a reggeli kellemetlen szájszagot. A zsálya gazdag flavonidokban, amik nagyon hatékony görcsoldó és altató hatásúak.

Citromfű

A citromfű segít a szorongás leküzdésében, kiváló altató hatást tulajdonítanak neki, illóolaja ideg- szív- és görcsoldó. Gyakran alkalmazzák fejfájás, álmatlanság, alvászavarok esetén altatóként. Enyhíti az idegességet, így szerepe van a depresszió oldásában és segíti a gyors elalvást.

Gyomorrontás, gyomorsavtúltengés, hányinger, puffadások idején is jó a citromfű, javítja az emésztést, ezáltal is segíti a nyugodt alvást.

Kakukkfű

A kakukkfű hatóanyag-tartalma jelentősen felülmúlja a nálunk vadon is előforduló mezei kakukkfűjét. Illóolajának, több mint harminc összetevője közül a legfontosabb a timol, ez adja a növény jellegzetes illatát. A timol a baktériumok, a gombák fejlődését gátolja és elpusztítja, ezért kiváló köhögés ellen is. A kakukkfű harmonizálja a szellemet, altató, görcsoldó, köhögéscsillapító hatású, segíti a gyomor működését, mentális kikapcsolódást és pihentető alvást nyújt.

Alma

Az alma a benne lévő ásványoknak köszönhetően nagyon jó hatással van este fogyasztva az emésztőrendszerre.

Szólj hozzá