Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

10+1 dolog, amire a mikrót használhatod, és nem is gondoltál még rá

Dátum: 2015-12-18 / Írta: Budai István / Látták: 21183 /

A mikrohullámú sütő rendkívüli népszerűségnek örvend hazánkban, ami nem is csoda, hiszen pár másodperc alatt, külön edények szennyezése nélkül tudjuk megmelegíteni benne az ételünket. Az igazán „hardcore” felhasználók főznek is benne, sőt, ismerik a bögrés süti receptjét is. Te ismered?




  • 1. Bögrés süti

    Fogj egy bögrét, keverj össze benne négy evőkanál finomlisztet 2 evőkanál kakaóporral, késhegynyi sütőporral, három evőkanál kristálycukorral, üss rá egy tojást, tegyél hozzá két evőkanál olajat és két evőkanál tejet. Keverd simára, majd tedd be a mikróba három percre. Ha az idő lejárt, ne vedd ki rögtön, várj kb. fél percet és csak aztán csapj le az isteni sütire. Elvileg kiborítható a bögréből, de ha nem, hegyes késsel vágd körbe a bögre fala mentén, és úgy borítsd ki.

    2. Kelesztés

    Ha már sütinél tartunk: sokunk számára szinte megoldhatatlan feladatot jelent a téli időszakban olyan helyet keresni a kelő tészta számára, ahol langyos, de nem túl meleg és huzatmentes helye lehet. A mikróban nem csak védve lesz a tészta, de sokkal gyorsabban és magasabbra is kelhet, mint máshol. Nyolcvan watton nyolc perc alatt megkel a tökéletes tészta, főleg ha nedves konyharuhával letakarod, ami biztosítja a gőzt és megakadályozza, hogy a textil a tésztába ragadjon.

    3. Olvasszunk csokit biztonságosan

    És még mindig süti! Sok kezdő háziasszony számára macerát jelent a csokitábla felolvasztása, hiszen nagyon könnyen túlmelegszik és leég, miközben még nagy része fel sem olvadt. Ezért szokták gőzfürdő felett olvasztani, de az több mosogatni valót jelent és nem mindenki rendelkezik a megfelelő méretű, egymásra rakható edényekkel. A legegyszerűbb, ha összetöröd a csokit egy mikróképes edénybe, majd beteszed, és pár másodpercenként kiveszed megkavarni.

    4. Az utolsó kajás ötlet: facsard ki, mint egy citromot!

    Citrusokkal kapcsolatban – főleg, ha nagyon rostos fajtáról van szó – gyakran van olyan érzése az embernek, hogy nem sikerült minden levet kifacsarni belőle. Dobd a gyümölcsöt 20 másodpercre a mikróba, majd veselkedj neki, látni fogod, hogy gyorsabban, könnyebben és több levet tudsz kipréselni a fránya gyümölcsből.

    5. Fertőtlenítés

    A mosogatószivacsot nagy hatékonysággal fertőtlenítheted, ha bedobod a mikróba pár percre. Természetesen erről csak akkor lehet szó, ha nincs fém része a szivacsnak (pl. dörzsi vagy nyél). Ne hagyd magára a „sütés alatt álló” szivacsot, mert ha túlhevül megolvadhat/kigyulladhat, a legjobb, ha néhány másodpercenként rányitod az ajtót.

    6. Frissítsd fel a szemfestéked!

    Ha nem is olyan régi, mégis beszáradt, megkeményedett a szemfestéked, dobd be a mikróba, és meglátod új életre kel majd. Először is győződj meg róla, hogy a tartójában nincs fém, mert az semmiképp sem való a mikrohullámok közé, majd helyezd a kérdéses kozmetikumokat fél percre alacsony teljesítményre.

    7. Ne sírj a hagymák miatt

    Ha már szemfesték: azt is tudjuk meg, hogyan ne sírjuk le a sminkünket főzés közben! Vágd a vöröshagymák végeit, de még ne pucold meg, így tedd a mikróba teljes fokozaton 30 másodpercre, és meglátod se könny, se hüppögés.

    8. Egyéb pucolást is megkönnyít

    A fokhagyma, barack és paradicsom hámozását is megkönnyíti a mikrohullámú sütő. A fokhagymát 15 mp-re, a barackot és a paradicsomot 30 mp-re tedd a mikróba. Az utóbbiakat hagyd benn két percig állni, miután lejárt az idő. Majd élvezd a könnyed, problémamentes pucolást.

    9. Küzdj meg könnyedén a csomókkal!

    A barnacukor akkor is nagyon könnyen összecsomósodik a tartóban, ha ügyelsz rá, hogy légmentesen legyen lezárva. Nedvesíts be egy papír kéztörlőt, dugd a cukor dobozába, majd zárd le és tedd a mikróba 30 másodpercre! Természetesen ügyelj arra, hogy ne legyen a dobozon semmilyen fém részlet! Csomómentes, omlós cukrot kapsz végül!

    10. Van, ahol nem kellenek a kristályok

    A tiszta, természetes méz gyorsan kikristályosodik, ez nem ad okot aggodalomra. Ugyanakkor kellemetlen, mert nehezebb kezelni, adagolni, így jó volna visszaadni a folyós állagát. Semmi probléma, vedd le a tetejét és tedd a mikróba fél teljesítményen 2 percre, és újra folyós lesz.

    +1 Nem csak a melegítés idejét csökkenti

    Elfelejtetted beáztatni előző este a babot/lencsét? Semmi baj. Tedd mikrózható tálba, engedd fel vízzel, tegyél hozzá egy csipet szódabikarbónát, majd kapcsold be a mikrót 10 percre. Ha lejárt, ne vedd ki, hagyd benne még 40 percig, és olyanok lesznek a hüvelyesek, mintha egész éjjel áztak volna.

    Szólj hozzá