Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

5+1 tipp a citrom felhasználására

Dátum: 2014-02-23 / Írta: Budai István / Látták: 12228 /

A citromot mindenki jól ismeri, hiszen az egyik leggyakrabban használt alapanyag a konyhában. A héja elengedhetetlen kelléke a süti sütésnek, levéből isteni limonádét csinálhatunk. Ha ezzel nem elégednénk meg, süthetünk citrom tortát, vagy főzhetünk citromlevest is. Vajon mire használhatjuk még a citromot a konyhában?




  • 1. A hűtő frissen tartására

    Mindenki ismeri, hogy milyen, amikor a hűtő kellemetlen szagú. Először is keressük meg a szag forrását, majd távolítsuk el.  Ezután egy vattapamacsra, vagy szivacs darabra csepegtessünk egy kevés citromlevet, majd hagyjuk a hűtőben egy pár órára. Ha szerencsénk van, egy üde citrom illatú hűtőnk lesz.

    Ha le akarjuk olvasztani a hűtőt, forraljunk fel egy liter vizet, majd tegyünk bele 4-5 kanál citromlevet. Helyezzük a kipakolt hűtőbe, majd csukjuk rá az ajtót. A forró gőztől a hűtő sokkal hamarabb leolvad, a citrom pedig fertőtleníti, és üde illatúvá varázsolja.

    2. A vágódeszka tisztítására

    Nem csoda, ha a vágódeszkának szaga van, hiszen ezen aprítjuk a hagymát, ezen készítjük elő a nyers húsokat. A vágódeszkát egyszerűen újjávarázsolhatjuk, ha egy fél citrommal átdörzsöljük, majd forró vízzel leöblítjük.

    3. Rovarok távol tartására

    Egyszerűen, drága rovarirtó szerek nélkül távol tarthatjuk a hangyákat a konyhánktól. Ehhez egy szórófejes flakonba öntsünk citromlét, majd permezezzük le vele a küszöböket és a repedéseket, ahol feljöhetnek a hangyák.

    Hogy fokozzuk a hatást, keverjünk össze négy citrom levét, két liter vízzel, majd mossuk fel vele a padlót. A hangyák utálják a citrom illatát, így nem jönnek be a házba.

    4. Rozsdamentes edények és króm felületek tisztítására

    A rozsdamentes felületekről a legegyszerűbben citrommal távolíthatjuk el a foltokat. Ehhez elég átdörzsölni a felületet egy fél citrommal, majd forró vízzel leöblíteni és egy puha ruhával áttörölgetni.

    5. Ruhák fehérítése

    A citromlé az egyik legjobb természetes fehérítő. Mosáskor a fehérítő rekeszbe öntsünk 1 dl citromlevet, majd a szokás módon mossuk ki a ruhákat. Ha ez nem segít, áztassuk le a ruhákat 2 dl citromlé és víz keverékében, majd mossuk ki.

    +1

    A vízköves kávéfőzőnket úgy tisztíthatjuk ki a legkönnyebben, hogy a víz helyett ecetet öntünk bele, majd bekapcsoljuk. Ha nem bírjuk az ecet szagát, próbáljuk ki citromlével, hasonló eredményt érünk el vele.

    Ha pedig inkább megennéd a citromot, kattints ide és keress egy jó sütit! 

     

    Szólj hozzá