Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

5 tipp, amivel izgalmasabbá teheted a krumplipürét 

Dátum: 2021-04-05 / Írta: Budai István / Látták: /

A krumplipüré az egyik leghétköznapibb köretünk. Úgy szeretjük, ahogyan van, de ettől még jóval többet is kihozhatunk belőle. Maga a burgonya egy igen sokoldalú alapanyag, talán a legtöbb lehetőséget tartogatja a főzésben-sütésben. Ebből adódóan a krumplipüré határait is kitolhatjuk, ki-ki merészségi szintje és saját ízvilága szerint kísérletezhet a különféle variációkkal. Hogy mihez kezdj a krumplipürével, hogyan változtasd át egy egészen új köretté, arra most 5 tippet adunk!




  • 1. Sajttal, muffin formában sütve

    A legjobb, ha a burgonyapürét nem készíted nagyon lágyra, így szépen meg tud sülni. Reszelj hozzá sajtot – lehet füstölt is -, jól keverd össze, a muffinsütöt vajazd ki, majd szórd meg morzsával és töltsd a pürét a formákba. A maradék krumplipürét is felhasználhatod hozzá, apróra vágott zöldfűszerekkel pedig még színbesebbé és ízesebbé teheted. Ha nehezen akarna kijönni a formából, vízbe mártott késsel vágd körbe és úgy fordítsd ki. Mutatós köret lesz belőle. 

    2. Édesburgonyából

    Miért csak hagyományos burgonyából készülhetne krumplipüré? Az édesburgonyából ugyanazzal a módszerrel készül a pürés, de mivel édeskésebb íze miatt más lesz a végeredmény, bátrabban használhatsz hozzá sósabb-fűszeresebb összetevőket. Nagyon jól illik hozzá a pirított bacon, amit tálaláskor szórhatsz rá, keverhetsz bele pirított hagymát, fokhagymát, de az édesburgonya szereti a szerecsendiót és a sok borsot is. 

    3. Gombával

    Érdemes a csiperkén túl gondolkodni és fűszeresebb ízű erdei gombákat választani a krumplipüréhez. A gombát vágd apróra és hagymával, fokhagymával pirítsd meg, majd keverd a püréhez. Natúrabb ízű húsok mellé kitűnő köret, de önmagában is finom fogás. 

    4. Mustárral

    A mustárnak szintén ezernyi változata van. Lágyabb és intenzívebb ízű, csípős, magos, lehet benne ecet, sőt, akár pezsgő is! Ha a pikáns ízvilág közel áll hozzád, a krumplipürét gazdagíthatod mustármaggal, de a mustárból is keverhetsz hozzá – akár többféléből is egy keveset. Nagyon jól párosítható a kaporral, az így kapott krumplipüré pedig izgalmas köret halakhoz és marhahúshoz. 

    5. Brokkolival, spenóttal

    A belgáknál megszokottnak számít, hogy a burgonyapürébe zöld színű zöldségféléket tesznek. Használhatsz bármilyen leveles zöldséget, de kelbimbót, brokkolit is. Ezeket párold meg, majd keverd a püréhez tetszés szerint darabokban vagy összepépesítve vele. Mivel a zöldségek a püré ízét alapvetően nem változtatják meg, érdemes erősebben fűszerezned vagy intenzívebb ízvilágú húsok mellé elkészíteni köretként. 

    Szólj hozzá