Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

10 egészséges karácsonyi étel – 1. rész

Dátum: 2014-12-05 / Írta: Budai István / Látták: 9964 /

Közeledik a karácsony és vele az az időszak, amikor nap mint nap hatalmas lakomákat csapunk – majd elnehezülő gyomorral, a rosszullét határán emésztünk. Nem csak kellemetlen, de a szervezet számára is megterhelő a karácsonyi nehéz ételek sokasága. Lássunk néhány egészséges, igazi karácsonyi ételt, melyek nem csak a gyomrunknak jelentenek majd megkönnyebbülést, de az alakunkra is vigyáznak.




  • 1. Szegedi halászlé

    Ízletes és egészséges finomság, sok családban a karácsonyi vacsorák elmaradhatatlan fogása – és nem is kell lemondanunk róla! Elkészítése igen egyszerű, sovány ponty vagy harcsa szükséges hozzá, illetve lehetőség szerint néhány apróhal.
    Tisztítsuk meg a halat, a húsát beirdalva, enyhén sózva tegyük félre. A leves ízét az apróhalak, a megtisztított fej és a farok adja: öntsünk fel annyi vízzel, amennyi jól ellepi, adjuk hozzá a hagymát karikára vágva, majd főzzük lassú tűzön addig, amíg a hús leválik a csontokról. Ezt követően szűrjük át a levet, aki sűrűs szereti, passzírozhatja is, de ez elhagyható. Az átszűrt levet forraljuk fel, keverjük bele a pirospaprikát, a karikára vágott zöldpaprikát, a gerezdekre darabolt paradicsomot és a besózott halat. Ezt követően tilos keverni, rázogatva főzzük 10-15 percig. Forrón tálaljuk, friss házi kenyérrel.

    2. Lencseleves

    Bár a lencse elsősorban szilveszterkor jellemző, a karácsonyi menühöz is kiválóan illik, ráadásul a lencselevesnek az elkészítése is egyszerű. Ne feledjük, a lencsének főzés előtt legalább néhány órát áznia kell!
    A beáztatott lencsét tegyük fel főni, babérlevéllel és néni füstölt pulykacombbal – utóbbinak a célja, hogy kellemes, füstölt ízt kölcsönözzön az ételnek, tehát akár egyben is beletehetjük. Enyhén sózzuk és főzzük puhára a lencsét. ha puha a lencse, készítsük el a rántást és egy kevés fűszerpaprikával keverve adjuk hozzá. Ízesíthető mustárral és frissen őrölt borssal. Tejföllel tálaljuk. Kifejezetten laktató, levesbetét nem szükséges.

    3. Lazac fehérboros pácban

    A soványhúsú vadlazac párolva igazán ízletes, elkészítése pedig igen egyszerű – ráadásul a lazac igazán egészséges finomság. Fehérbor, víz és néhány csepp borecet keverékébe tegyünk babérlevelet, sárgarépát és hagymát felkarikázva. Forraljuk fel a levet, majd a forró lében a lazacszeleteket 8 percig fedő alatt pároljuk. Fontos, hogy a lé ne érjen tovább a hal harmadánál. Hollandi mártással és párolt spárgával tálalva igazi ínyencség, bár hazánkban kevéssé jellemző a karácsonyi asztalokon, annál egészségesebb.

    4. Grillezett lazac

    Ennél is egyszerűbb, azonban hasonlóan ízletes a grillezett lazac. Olivaolajban keverjünk el apróra vágott metélőhagymát és kaprot. Sózzuk és borsozzuk a lazacot, majd dörzsöljük be az olajjal, majd 6-8 percig grillezzük, félidőben egyszer megfordítva.

    5. Pisztráng, ízlés szerint

    Ha szívesen maradnánk főételként a halnál, lazac helyett választhatjuk a pisztrángot is. Az összes halfaj közül a kecsege után a pisztráng tartalmaz a legnagyobb mennyiségben omega-3 és -6 zsírsavakat, ráadásul húsa ízletes, nem zsíros, de nem is szálkás – a gyermekek is szívesen fogják elfogyasztani.

    Folytatjuk!

    Szólj hozzá