Mindennapi jó kedélyünk add meg nekünk ma is!
Az élet minden területén, ahol bizonyítani kell, egyre nagyobb a hajtás, egyre többet várnak el tőlünk, és fiatalok-idősebbek egyre inkább feledkeznek bele a munkába, hivatásba, vagy a kötelező feladatok tengerébe. Mindenki szigorú és komor, rossz esetben elkeseredett és türelmetlen.
Amikor az embernek öt perce marad saját magára, azt se tudja mit csináljon, így alakul aztán, hogy a tévé előtt ülve pizzát rágcsálva sörözünk, jó esetben a baráti társasággal, bepótolandó az elmaradt élvezeteket. Vagy három napos wellnesshétvégén igyekszünk a testünknek az egész éves ápolást megadni.
De hiába kapkodás, sűrítés és felfokozott tempó, az emberben folyton hiányérzet marad. Átfut az agyunkon, hogy a magunkkal törődés rendszeressége hiányzik, aztán persze legyintünk, hogy ez most nem fér bele, és megyünk vissza dolgozni, a hiányérzetet legyürködve.
Azok, akiknek nem képezi a mindennapi élet részét a sport, ha egyszer-egyszer – ha más nem, céges csapatépítésen – valamilyen mozgás, fizikai erőfeszítés kelepcéjébe esnek, csodálkozva eszmélnek rá, hogy milyen jó érzések töltik el az ember fiát-lányát ilyenkor. Felszabadultság, önbecsülés, büszkeség, erő, vidámság, lendület kavarog a sportoláson frissen átesett egyén lelkében, és nem is érti, hogy miként van meg ezek nélkül az érzések nélkül nap mint nap, olyan hosszú ideje.
Nem a teljesítmény a lényeg!
Sokan, akik belevágnak, azért hagyják újra el, mert nem tudják hosszú távon beilleszteni az életükbe a választott sportágra való koncentrációt, nem mindig sikerül a szükséges időkeretet biztosítani hozzá, vagy képtelenek annyi energiát rászánni, hogy fejlődni tudjanak.
Hibás gondolkodás a munkahelyen tapasztalt teljesítménykényszert egy olyan területre átvinni, amelyet alapvetően kikapcsolódásnak vont be az ember az életébe. Csináljuk az örömért, a tevékenység közben és után érzett jó érzésekért! Váltogassuk a tevékenységeket (séta, futás, úszás, torna, tollas, foci stb.), és mindig annyi időt szánjunk rá, amennyi jól esik.
Engedjük el a kényszert, akár a mennyiséget, akár a minőséget illetően, ha elkezdjük, mindig addig csináljuk, amíg a lelkesedés hajt. Ne szégyelljük, ha nem az élmezőnyben vagyunk, senki nem kéri számon az eredményeinket. Tartogassuk az erőfeszítéseket a kitartás megőrzésére, hogy ne engedjük ki a kezünkből újra a megszerzett örömforrást!