Pudingkrémes epertorta recept
Hozzávalók:
Gáztepsi méretű piskótához:
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 12,5 dkg porcukor
- 12,5 dkg liszt
- 1 tk vaníliaaroma
- 2 ek forró víz
Pudingos krém:
- 2 tejszín ízű pudingpor
- 6 dl tej
- 2 csomag vaníliás cukor
- 5-6 ek cukor
- 2 dl tejszín
- 30 dkg eper
- 1 csomag piros tortazselé
Elkészítése:
Piskóta készítése:
Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat. Ezután kezdjük el robotgéppel jó habosra keverni. (Addig keverjük, hogy legalább háromszoros mennyiséget kapjunk.)
Ekkor állandó keverés mellett adjuk hozzá a vaníliaaromát, majd a két evőkanál forró vizet is. Pár percig így keverjük még tovább.
Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd keverőkanállal óvatosan keverjük össze. (Sütőpor nem kell bele!)
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el a tetejét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 12-15 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem.)
Egy sütőpapírt szórjunk meg liszttel, majd a megsült tésztát a sütőből kivéve rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le a sütőpapírt a tésztáról, és nedves konyharuhával takarjuk le. Így hagyjuk teljesen kihűlni.
Amikor a tészta teljesen kihűlt, vágjunk ki belőle 2 db 20 cm-es kört.
Töltelék készítése:
A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, a vaníliás cukorral és ízlés szerint cukorral. A maradék tejet tegyük fel forrni, majd adjuk hozzá a pudingos-cukros tejet, és kevergetve főzzük sűrűre. Ezután teljesen hűtsük ki.
A tejszínt verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük össze a teljesen kihűlt pudinggal.
Összeállítás:
Egy 20 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, és tegyük bele az egyik piskótalapot. Ezután kanalazzuk rá a krém felét, majd nyomkodjunk bele félbevágott eperszemeket. Kanalazzuk rá a maradék krémet, és helyezzük rá a másik piskótalapot.
Tegyük be legalább egy órára a fagyasztóba, hogy a krém kellően megdermedjen, és majd könnyen tudjuk szeletelni.
Amikor a torta kellően lehűlt, vegyük ki a fagyasztóból, és rakjuk ki a tetejét félbevágott eperszemekkel.
Ezután a tortazselét készítsük el a tasakon lévő leírás szerint, majd kanalazzuk az eper tetejére. Mivel a torta hideg, így a zselé rögtön megdermed.
Az elkészült tortát éles késsel szeleteljük fel, és rögtön tálaljuk.
A pudingkrémes epertorta kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 4 g
Szénhidrát: 28 g
Zsír: 6 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

